Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Görög válság - Két járatát törli a Malév

Egy athéni és egy theszaloniki járatát törli szerdán a Malév a görög légiirányítók kedd este 23 órakor kezdődő sztrájkja miatt - mondta Hegedűs Ádám, a Malév szóvivője az MTI-nek.

Szavai szerint a két járat törlése nem okoz jelentősebb problémát. Már megkezdték az utasok tájékoztatását, akik a legközelebbi géppel utazhatnak majd el.

Hegedűs Ádám hozzátette, hogy a szerda esti athéni járatot a tervek szerint nem kell törölni.

Görögország légterét várhatóan szerda este 23 óráig lezárják.

Demonstrációk mellett munkabeszüntetéssel is tiltakoznak Görögországban a kormány megszorító intézkedései ellen; kedden délelőtt a közszolgálati dolgozók 48 órás sztrájkot kezdtek, este pedig a légiirányítók lezárják az ország légterét.

A hulladékszállítók már hétfőn sztrájkba léptek. Kedden csatlakozott az ADEDY közszolgálati szakszervezeti szövetség, így tűzoltóktól tanárokig további százezrek szüntették be a munkát.

A 48 órás sztrájk alatt nincs ügyintézés a hivatalokban és tanítás az iskolákban, a kórházakban pedig csak a sürgős eseteket látják el.

Olvasóink írták

  • 1. Baradlay 2010. május 05. 00:57
    „Most akkor mi a <moderálva> van??????Azt hittem,hogy az uniobol dol a dinero!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A finn kormány be akarja tiltani a koldulást

A finn kormány vizsgálja az ország közterületein történő koldulás általános érvényű betiltását. Tovább olvasom