Kisalföld logö

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 30°C Még több cikk.

Görög-helyzet: válságtanácskozás Cannes-ban a G20-csúcs előtt

A görög válság kiéleződése nyomán rendkívüli találkozót tartanak szerdán Cannes-ban a G20-ak csütörtök-pénteki csúcstalálkozója előtt.
A görög válság kiéleződése nyomán rendkívüli találkozót tartanak szerdán Cannes-ban a G20-ak csütörtök-pénteki csúcstalálkozója előtt - jelentette be kedd délután a berlini kormány.

Értesülések szerint a rendkívüli válságtanácskozásról Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök telefonon állapodott meg. A találkozón eszerint e két politikus mellett az Európai Unió, továbbá az Európai Tanács, valamint az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap vezetői vesznek részt. Merkel és Sarkozy külön megbeszélést tart a görög féllel, feltehetőleg Jeórjiosz Papandreu miniszterelnökkel.

A berlini kormány hivatalosan még nem kommentálta a múlt heti EU-csúcson született megállapodásokról tervezett és teljesen váratlan görögországi népszavazást, értesülések szerint német kormánykörökben ugyanakkor már az esetleges görög államcsődre készülnek.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Robbanóanyagot szállító kamionok ütköztek: halottak, sebesültek

Eddig hét halottja és közel 200 sérültje van egy benzinkút közelében bekövetkezett délnyugat-kínai… Tovább olvasom