Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Gorbacsov szerint Obama peresztrojkát hoz

Mihail Gorbacsov korábbi szovjet vezető szerdán azt mondta, Barack Obama "peresztrojkát hoz az Egyesült Államoknak" - jelentette az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség.

Gorbacsov üdvözölte a demokrata jelölt győzelmét az amerikai elnökválasztáson. Dmitrij Medvegyev orosz államfő is gratulált Obamának, a két ország között pedig "konstruktív párbeszédet" sürgetett.

A Nobel-békedíjas Gorbacsov azt mondta: az első fekete elnök megválasztása "tanulságos" a többi országnak, és az Egyesült Államok "egy nagyon erős oldalát mutatja". A volt vezető kijelentette, hogy nagyon boldog, mert két-három évvel ezelőtt már azt mondta, az Egyesült Államoknak peresztrojka kell, és ezt Amerikában is üdvözölték. A peresztrojka Gorbacsov gazdasági reformjainak neve volt az 1980-as évek Szovjetuniójában.

Dmitrij Medvegyev orosz elnök táviratban gratulált Obamának, és azt írta, számít a "konstruktív párbeszédre" kettejük között. A vezetőknek még sok a tennivalójuk a nemzetközi béke és biztonság erősítéséért - tette hozzá az orosz vezető. Medvegyev egy szerdai beszédében azt mondta, az Egyesült Államok okozta a gazdasági válságot, és súlyosbította az orosz-grúz konfliktust is.

Olvasóink írták

  • 3. obi 2008. november 06. 23:18
    „Kedves Lolita!
    Ha valaki "alulról" öregszik, akkor lehet, hogy a lábai már nem bírják, de az elméje még tiszta.
    Szerintem ha valaki a "peresztrojkát" ajánlja az USA-nak, akkor annak elment az esze, azaz: "felülről" (azaz a feje) öregszik! :)”
  • 2. lolita 2008. november 06. 15:32
    „Nem ertem hozzaszolasod,azthiszem en mar nagyon fent vagyok!”
  • 1. obi 2008. november 05. 22:03
    „Szomorú, amikor valaki fentről kezd öregedni...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szlovák szigor: meccseken szerdától tilos a magyar

Szlovákia - Egy szerdán elfogadott új szlovák törvény értelmében a szlovákiai hazai… Tovább olvasom