Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 7°C Még több cikk.

Francia elemző az 1956-os magyar példára figyelmeztet

Kelet-Európa és azon belül is az 1956-os magyar forradalom példájára hivatkozva arra figyelmeztette a francia gondolkodókat Jean-Francois Kahn politikai elemző, hogy "az egyiptomi felkelés támogatásának elmulasztása árulással ér fel".

A Marianne című politikai hetilap alapítója, centrista politikus - aki Nicolas Sarkozy államfő egyik legvitriolosabb kritikusának számít Franciaországban - a baloldali Libération című napilap hasábjain hétfőn tette közzé írását.

"1956-ban egy teljes nép kelt fel a diktatúra ellen. Ez Magyarországon történt. A kommunista propaganda azonnal azt kezdte terjeszteni, hogy jobboldali elemek, reakciósok és még a fasizmussal rokonszenvezők is részt vettek a felkelésben. Ez igaz is volt. És az ő örököseik meg is nyerték a legutóbbi választásokat. És ezért nem lett volna szabad támogatni azt a csodás népfelkelést, amely egy teljes társadalmat magával ragadott, beleértve a reformkommunistákat is, és amely az első ütést mérte a posztsztálinista totalitarizmusra?" - írja Kahn. Hozzátette: "Ismertem sajnos olyanokat, akik Jaruzelskit jobban szerették, mint a Szolidaritást azzal az indokkal, hogy a lengyel katolikus mozgalom, a lázadás motorja, erős antiszemita beütésekkel is rendelkezik".

Alain Finkielkraut filozófus véleményére reagálva, miszerint az egyiptomi felkelésnek nincs igazi jelképes vezetője, Kahn úgy véli, hogy "sok Václav Havel van Egyiptomban és a szíriai börtönökben, legalább annyi, mint amennyi korábban Kelet-Európában, Romániában, Ukrajnában, Szerbiában vagy éppen Franjo Tudjman elnöki mandátuma idején Horvátországban volt".

Az elemző arra is kitért, hogy miközben a harmincas évek végén a közép-európai országok választásait szélsőjobboldali pártok nyerték meg, Egyiptomban egy antifasiszta nemzeti liberális párt, a Wafd került hatalomra, amelynek alapítója, Szaad Zaglúl Franciaországban végezte tanulmányait.

Kahn szerint igaz, hogy a Muzulmán Testvériség erőt képvisel Egyiptomban, de ezt részben Hoszni Mubarak elnök elnyomó politikájának - az iszlám szerepének felértékelése, durva tekintélyelvűség, korrupció, társadalmi elnyomás és állami antiszemitizmus a belpolitikában az Izraellel való együttműködés kompenzálására - köszönheti. Mostantól azonban két dolog következhet be az elemző szerint Egyiptomban: vagy a demokratikus mozgalom győz, és ellenerőt képez az iszlamistákkal szemben, vagy pedig leveri a felkelést az a hatalom, amely teljesen hitelét vesztette, és az iszlamisták tényleg teret nyernek. "Nem támogatni a demokratikus felkelést Egyiptomban vagy másutt, ahol bekövetkezik, az még a világiasság szempontjából is árulással ér fel" - írta Kahn.

Olvasóink írták

  • 2. Pofátlan 2011. február 08. 10:27
    „Az újságíró annyira nincs tisztában a mostani magyar viszonyokkal, hogy az már nevetséges.
    "Reakciósok, és a fasizmussal rokonszenvezők örökösei"- tudja ez az ember hogy mit ír?
    A mikor itt éli a világát a "kisebbség", miközben Franciaországban fellépnek ellenük, helyesen.”
  • 1. meir 2011. február 08. 08:47
    „Jean-Francois Kahn,es az ujsagja "Marianne",a P.C.F. megtestesitoje!!
    -(P.C.F.=Partie Communiste Francais)-
    -mint mindig,az arabok seggnyaloi!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Államosították˝ a velencei Canal Grandét

Velence városától az olasz államhoz került (vissza) a Canal Grande feletti közigazgatási hatáskör.… Tovább olvasom