Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2014. 07. 31. csütörtök - Oszkár

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Külföldi hírek > Folytatódik Oscar Pistorius pere, a sportoló összeomlott

Folytatódik Oscar Pistorius pere, a sportoló összeomlott

A harmadik napjához érkezett Oscar Pistorius pere. Előkerült egy új tanú, ami a sportoló kötekedő ügyvédjét is váratlanul érte.

origo - mti - 2014.03.07. 08:00
Megosztás: Facebook Twitter E-mail
Ötödik napjához érkezett Pistorius perének tárgyalása. A sportoló különösen lehangoltnak tűnik, a kezeit a fülére teszi, csakúgy, mint tegnap, Stipp tegnap elkezdett vallomásának folytatása közben.

Stipp többnyire női sikolyokat hallott, időnként férfihang is keveredett közéjük. Roux most is arra hivatkozik, hallhatott baseball ütőt is, nem feltétlenül lövéseket. A korábbi tanúk vérfagyasztó sikolyról számoltak be, Stipp azonban elmondta, a második lövéssorozat után hallotta, hogy "segítség, segítség, segítség!", vérfagyasztó sikolyra azonban nem emklékszik.

A szomszéd a lövések közötti időt úgy jellemezte, "pillanatok" teltek el csupán - ő maga baseball ütővel képtelen lenne ilyen gyorsan ütni.

Stipp tulajdonképpen nem sok újdonságot mondott, viszont színre lépett Pistorius előző barátnője, aki elmesélte, hogyan lőtt ki az atléta a napfénytetőn, hogyan üvöltött egy rendőrrel, és azt állította, Pistorius megcsalta őt. Azt is elmondta, Pistorius mindig magánál hordta a fegyverét.

A védelem álláspontja szerint Pistorius sikolya hasonlít egy nőéhez, Taylor ezt tagadta, mire Roux azt mondja, a lány egy másik típusú sikítást hallott, akkor a dühtől, és nem félelemtől sikított a sportoló.

Fotók

"Egyszer valami megütötte a fürdőszoba ablakát, mire Pistorius felkeltette, és megkérdezte, hogy én is hallottam-e. Felkelt, és kisétált a szobából egy fegyverrel" - mesélt a sportoló már-már paraoniásnak kikiáltott félelmeiről exbarátnője.

Pieter Baba, a Silverwoods Estate (ahol Pistorius is lakik) biztonsági őre a következő tanú. Aznap éjjel szolgálatban volt, éjjel 2.55-kor tért vissza. Az egyik őr felhívta, hogy lövéseket hallott. ét telefonhívást is fogadtak az őrök, az egyiket a délelőtt kihallgatott Stipptől, a másikat egy másik lakótól. Mivel nem tudta, honnan jöttek a lövések, nyomozni kezdett a kisteherautójával.

Az őr Stipp lakására ment, aki Pistorius házára mutatott. "Ekkor vettem észre, hogy Pistorius sír." Később visszahívta Pistorius, aki "egyszerűen sírni kezdett a telefonba, majd megszakadt a vonal. Amikor Pistorius házához értünk, Pistorius lejött a lépcsőn Reevával. Annyira sokkolt, hogy gondolkodni sem tudtam pár pillanatig."

Magyar idő szerint hétfőn 9.30-tól folytatódik a per, Baba meghallgatásával. A vád szerette volna kicsit későbbre, a védelem kicsit előrébb tenni a kezdést, végül Masipa bölcsen a kompromisszum mellett döntött.

A tárgyalás negyedik, csütörtöki napja:

Csütörtökön új tanú érkezett Oscar Pistorius tárgyalására. Johan Stephens Stipp lakott a legközelebb a barátnőjét tavaly februárban lelövő sportolóhoz. A pisztolylövések után át is ment hozzá, a padlón találta a halott nőt és Pistoriust, megpróbálták újraéleszteni Reeva Steenkampot, de már lehetetlen volt. Közben a paralimpiai bajnok futó Istenhez fohászkodott.

Fotók

"Oscar ott térdelt Reeva bal oldalán, a bal kezével a nő lágyékát fogta, a jobb kezének mutató és középső ujja pedig a nő szájában volt. Amikor meglátott, ezt mondta: Lelőttem. Azt hittem, hogy betörő, és lelőttem" - mondta el vallomásában Stipp.

A tárgyaláson ezekben a pillanatokban Pistorius teljesen összeomlott, befogta a fülét, és lehajtotta a fejét, nem akarta hallani a tanú mondatait. Nővére, Aimee is zokogni kezdett, Barry Roux, a sportoló ügyvédje pedig azt kérte a bírónőtől, hogy pénteken folytassák a tárgyalást.

A tárgyalás harmadik, szerdai napja:

Pistorius ügyét harmadik napját tárgyalják. A kedd az első tanú férje, Charl Johnson meghallgatásával zárult, ő lényegében megerősítette a felesége által mondottakat. A szerdai nap az ő vallomásának folytatásával kezdődött.

Johnson állítja: nem egyeztették a vallomásukat a feleségével, kivéve az ügy érzelmi oldalát, Roux viszont megkérdőjelezi ezt, ma is kötekedő, támadó.



Úgy véli, vannak eltérések Johnson és Burger bíróságon tett vallomása között, amit korábban a rendőrségen mondtak. Az ügyvéd szerint a pár rendőrségi vallomásában nem szerepel, hogy egy nő egyre hangosabb és rémültebb sikolyát hallották, amely a lövések után elhalkult.

A szomszéd a lövések után feljegyzéseket készített iPadjébe, a bíróság pedig bizonyítékait egy napra felfüggesztette, míg másolatot készülnek a eljegyzésekből.

A következő tanú Pistorius barátja, Kevin Leren bokszoló, aki egy másik, Pistorius elleni vádpontról mesél: a sportoló állítólag közterületen használt fegyvert.

Fotók
"Eldördült egy lövés a Tashas étteremben, az asztal alatt. Utána teljes csend lett. Lenéztem, és egy nagy lyukat láttam a lábam mellett. Nem sérültem meg, de sokkos állapotba kerültem" - így a bokszoló, aki hozzátette, Pistorius a szintén ott ülő Darren Frescót kérte meg, vállalja helyette a felelőséget a lövésért, tekintettel az ő hírnevére.

A vádlott ügyvédje nem tudott erről a tanúról. Alaposan végig szeretné gondolni, mit és hogyan kérdez tőle - a bíróság kétórás szünetet rendel el. A szünet utáni meghallgatáson Pistorius az éttermi esethez kapcsolódóan azt mondta, éppen azt ellenőrizte, hogy üres-e a tár, a pisztoly pedig véletlenül sült el.

A következő tanú az étterem menedzsere, Jason Loupis volt, aki elmondta, a lövés idején teltház volt az étteremben, ez mintegy 220 vendéget jelent. Emlékezett, Darren próbálta menteni a helyzetet, azt mondta, kiesett a pisztoly a nadrágjából.

A menedzser felesége, Maria Loupis is megszólalt. Férje történetét alátámasztotta, és elmesélte, lekevert Darrennek egy pofont az eset után.

Gerrie Nel államügyész halasztást kért, miközben a következő tanú készülődött. A bíró úgy döntött, a meghallgatások holnap reggel folytatódnak.

A tárgyalás második, keddi napja:

A második napjához érkezett Oscar Pistorius pere. Az első tanút megtörte Barry Roux ügyvéd, de volt egy pillanat, amikor a barátnőjét, Reeva Steenkampot tavaly februárban lelövő paralimpiai bajnok futó is elsírta magát - írja az Origo.

Pistorius jóval a tárgyalás megkezdése előtt érkezett, meglehetősen fáradtnak és kialvatlannak nézett ki.

A tegnap is tanúskodó Michelle Burger, Oscar Pistorius szomszédja az első tanú ma is. Komoly vitát indított, mit is hallhatott pontosan a tanú.

Fotók

"A negyedik lövés közben is hallottam sikoltozást. Tisztán lehet mindent hallani, hiszen nincsenek épületek Pistorius háza és az enyém között, a hálószobám ablaka pedig nyitva volt" - mondta el a bíróságon Burger.

A sportoló ügyvédje, Barry Roux támadta a nő állításait. Úgy véli, 177 méter messziről, ahol a szomszéd nő háza van, kizárt, hogy a sikításokat hallani lehetett. Hozzátette, véleménye szerint a nő a lövések után nem Reeva-t, hanem magát Pistoriust hallota sikítani. A lövés pedig nem lövés volt, hanem annak a hangja, hogy Pistorius egy krikettütővel pórbálta betörni a wc-ajtót, miután észlelte, hogy a barátnőjére lőtt rá.



"Azért meg tudom különböztetni, hogy pisztoly dördült-e, vagy egy faütővel vertek egy ajtót" - válaszol a tanú.

A vallomása során mint Pistorius, mind pedig a tanú elsírta magát.

Az új tanú Estelle van der Merwe, Pistorius egy másik szomszédja. Elmondta, körülbelül egyórás veszekedés fültanúi voltak férjével 9 óra magasságában. Lefekvés után, hajnali 3 óra körül pedig a négy lövésre riadt fel, majd hallotta, hogy egy férfi sír.

A következő tanú Charl Johnson, az első tanú, Michelle Burger férje volt. Elmondta, hajnalban sikoltozásokra ébredt fel. "Egy női hangot hallottam, a nő bajban volt, majd egy férfi segítségért kiáltott" - mondta.

A férfi a lövéseket is hallotta. Elmondása szerint ő és neje azt gondolták, hogy egy házaspárt megtámadtak, majd elmentek a helyszínről.

A tárgyalást szerda reggel folytatják.

A tárgyalás első, hétfői napja:

Ártatlannak vallotta magát barátnője megölésében Oscar Pistorius dél-afrikai futó az ellene gyilkosság vádjával indított per első, hétfői tárgyalásán. Több dél-afrikai tévé is élőben közvetít az ország egyik leghíresebb embere elleni bűnperről.

A tárgyalás helyi idő szerint hétfőn reggel tíz órakor kezdődött volna Dél-Afrikában, ennek ellenére mintegy egyórás késéssel kezdődött el. Oscar Pistorius nagyjából tíz perccel a tárgyalás kezdete előtt érkezett a bíróságra, ahol sokáig egyedül ült, jegyzetelt.

A késés pontos oka nem ismert. A hivatalos indoklás szerint problémák adódtak a tolmáccsal, akit csupán hétfő reggel értesítettek a tárgyalás időpontjáról.

Fotók

A mindkét alsó lábszárán amputált, 27 éves atléta ellen előre kitervelt, szándékos emberölés, lőfegyver közterületen való használata és lőszer illegális birtoklása a vád. Pistorius 2013. február 14-én hajnalban házában lőtte le barátnőjét, Reeva Steenkampet. Azt állítja, hogy betörőnek gondolta a 29 éves nőt.

A lőfegyver közterületen való használata kétrendbeli vád, és e cselekményeket Pistorius állítólag még barátnője megölése előtt követte el, ettől az esettől függetlenül: egyszer kilőtt autója napfénytetején, a másik esetben pedig egy étteremben sült el a fegyvere.

A sportoló mindegyik vádpontban ártatlannak vallotta magát.

Fotók

A tárgyalóteremben jelen volt Steenkamp anyja, aki korábban egy lapinterjúban elmondta: ott lesz a tárgyaláson, mert Pistorius szemébe akar nézni, és megtudni, hogy hogyan történt pontosan az eset.

"Bárhogy dönt a bíróság, hajlandó leszek megbocsátani neki (a vádlottnak), de előbb azt akarom, hogy ő is a szemembe, Reeva anyjának szemébe nézzen, és lássa a fájdalmat és a szenvedést, amelyet okozott nekem. Úgy érzem, szükségem van erre" - mondta az interjúban June Steenkamp.

Még a tárgyalás kezdete előtt egy kamerákkal felszerelt, pilóta nélküli repülőgép repült el a bíróság bejárata fölött. Az épület környéke a tárgyalásról közvetítő tévék kamionjaival volt tele. Éppen vasárnap kezdte meg működését egy dél-afrikai hírtévé, amelynek bejelentett terve, hogy végig követi a tárgyalást.



Ha Pistoriust gyilkosságért elítélik, akkor akár életfogytig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik. A Dél-afrikai Köztársaságban nincs halálbüntetés. Az ítélethirdetés március 20-án várható.
Megosztás: Facebook Twitter E-mail

hirdetés

Cikkajánló

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...