Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Földrengés Japánban: több mint 25 ezer embert költöztettek ki

Több mint 25 ezer embert telepítettek ki a lakhelyéről Japán északkeleti részén a pénteki 7,3-as erősségű földrengést követően.
Több mint 25 ezer embert telepítettek ki a lakhelyéről Japán északkeleti részén a pénteki 7,3-as erősségű földrengést követően - közölték a szombati japán lapok.

A földmozgás ugyanabban a körzetben történt, ahol tavaly márciusban egy 9-es erősségű rengés több tízméteres szökőárat gerjesztett és atomerőmű-balesetet okozott. Ezzel is magyarázható a helyi hatóságok rendkívüli óvatossága.

Mijaga prefektúrában a partvidékről 17,9 ezer embert evakuáltak, míg a szomszédos Ivatéban 5,5 ezret. Más prefektúrákban - Fukusima, Aomori és Ibaraki - főképpen a közvetlenül a parton élőket menekítették el.

A csendes-óceáni megfigyelő központ ugyan cunamiriadót rendelt el, de két órával a rengés után visszavonták a riasztást. A földmozgás fészke 10 kilométeres mélységben volt a tengerben, 240 kilométerre Mijagától. A rengést Japán 35 prefektúrájában észlelték, többek között a több száz kilométerrel délebbre fekvő Tokióban és környékén. A földmozgás következtében egy ember eltűnt, míg 11 megsérült Japánban - adta hírül szombaton a tokiói tömegtájékoztatás.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyiptomban őrizetbe vették egy terrorhálózat vezetőjét

Egyiptomban őrizetbe vették annak a terrorhálózatnak a vezetőjét, amely gyaníthatóan részt vett… Tovább olvasom