Kisalföld logö

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 19°C | 28°C Még több cikk.

Fidel Castro újra a parlamentben

Fidel Castro volt kubai államfő szombaton újra megjelent a kubai parlamentben - ez az első hivatalos programja négy évvel ezelőtti műtéte óta -, a törvényhozás szombati rendkívüli ülésén, amely éppen az ő kezdeményezésére vitatja meg a nukleáris háború kitörésének veszélyeit.

A rangjelzések nélküli, olajzöld katonaingben érkező Fidel Castrót ovációval, éljenzéssel, felállva fogadták a képviselők, amikor a Kubai Kommunista Párt első titkárát - e posztot betegsége ellenére megtartotta magának - felsegítették a pódiumon lévő helyéhez.

A 84. születésnapját augusztus 13-án ünneplő Fidel Castro betegsége miatt még 2008-ban átadta az államfői posztot öccsének, a 79 éves Raúl Castrónak. A kubai nemzetgyűlés szombati ülésére is öccse kíséretében érkezett Fidel Castro.

Fidel Castro a 2006 júliusában elvégzett műtéte után sokáig távol maradt a nyilvánosságtól. Idén július 7-én azonban visszatért a rivaldafénybe, a mostani eseményt is beleszámítva immár tizedszer jelent meg a kubai nyilvánosság előtt, s most először a törvényhozásban.

Olvasóink írták

  • 2. janika 2010. augusztus 08. 13:51
    „Mi ebben a feltűnő! Kínai parlamentbe is az aggastyánok kampós bottal közlekednek, de akkor sem engedik át a hatalmat a fiataloknak.”
  • 1. Baradlay 2010. augusztus 07. 19:27
    „Mi ebben a hir????? Nepirto voros! Ideje lenne,hogy megdogoljon!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nőkereskedőket fogtak el Kínában

Észak-Kínában emberkereskedőket vettek őrizetbe, akik 2005 óta több tucat nőt adtak el feleségnek az… Tovább olvasom