Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

Ferenc pápa virágvasárnapi miséje

A krisztusi passiónak a mai kor emberéhez is szóló üzenetéről beszélt Ferenc pápa virágvasárnap a római Szent Péter téren.
A Szent Péter bazilika előtti szabadtéri oltárnál bemutatott szentmisén Ferenc pápa írott szöveg nélkül mondott beszédében rámutatott: a húsvét közeledtével minden korban, így a ma élő embereknek is választaniuk kell, hogy a passió történetének melyik szereplőjével azonosulnak.

"Ki vagyok én a szenvedő Jézussal szemben? Kihez hasonlítok? Olyan vagyok, mint az akkori vezetők, papok, farizeusok, törvénytudósok, akik eldöntötték, hogy megölik Jézust és csak az alkalomra vártak, hogy elfogják? Gyorsan bíróság elé állították és hamis tanúkkal elítélték (....) Olyan vagyok, mint Judás, aki harminc pénzért elárulta, olyan mint egyes tanítványai, akik nem értették, mi történik, vagy Pilátus vagyok, aki, amikor látom, hogy nehéz a helyzet, mosom kezeimet? Olyan vagyok, mint a tömeg, amely nem tudta, ítélethirdetésen vagy cirkuszban van-e, és Barabbást választotta, mivel úgyis mindegy volt neki. Olyan vagyok, mint a katonák, akik megütötték, leköpték Jézust és a megalázásával szórakoztak, vagy olyan, mint cirénei Simon, aki fáradtan tért haza a munkából, de jó szándéktól vezetve segített az Úrnak a keresztet vinni..."


A Vatikáni Rádió "történelminek" nevezte Ferenc pápának a húsvéti szent hetet megnyitó szavait, amelyet a Szent Péter téren és környékén levő több mint száz ezres tömeg mély csendben hallgatott.

A virágvasárnapi szertartás a Szent Péter tér közepén álló obeliszknél kezdődött. Ezt szokás szerint a déli Puglia tartományból hozott évszázados olajfák vették körbe. Ferenc pápa az obeliszktől a Szent Péter-bazilika lépcsőjén lévő oltárig haladt azzal a száz bíborossal és püspökkel, akikkel együtt mutatta be a misét. A papok és hívők kezükben hosszú pálma- és olajfaágakat tartottak, ahogyan egykor ezekkel köszöntötték a jeruzsálemiek a városba bevonuló Jézust is.

Az egyházfő három egymásba font pálmalevelet tartott a Szentháromság jelképeként. A több ezer pálmalevél az északnyugat-olaszországi Liguriából, Sanremo városából érkezett. A Szent Péter teret díszítő, a Vatikán színeit idéző 35 ezer sárga és fehér virágot Hollandiából hozták, mint ahogy 1985 óta minden virágvasárnap.

Ferenc pápa az oltárhoz érve egy fából faragott pásztorbotot vett a kezébe. Ezt a sanremói börtön rabjai készítettek számára az idei húsvétra.

Ferenc pápa hivatalosan azt is bejelentette, hogy augusztus 15-én a dél-koreai Daejeonban lesz az ázsiai fiatalok találkozóján.

A Ferenc pápa vezette második római húsvét közeledtével tömegesen érkeznek az olasz és külföldi zarándokok az olasz fővárosba. A virágvasárnapi szentmisén a résztvevők a Szent Péter tértől majdnem egészen az Angyalvárig álltak. Az egyházfőt lelkesen ünneplő brazil fiatalokat a vatikáni biztonsági szolgálat alig tudta visszaszorítani, amikor megrohamozták a nyitott terepjárót, amely a téren körbevitte Ferenc pápát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyilkosságal vádolták a 9 hónapos babát

A felnőttekhez hasonlóan előállították és ujjlenyomatot vettek tőle. Tovább olvasom