Kisalföld logö

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 29°C Még több cikk.

Ferenc pápa megtartotta első általános audienciáját

Nagy tömeg töltötte meg a Szent Péter teret szerdán, Ferenc pápa első általános audienciáján.
Nagy tömeg töltötte meg a Szent Péter teret szerdán, Ferenc pápa első általános audienciáján.

Nyitott autóval járta be a Szent Péter teret Ferenc pápa, aki március 13-i megválasztása óta először tartott általános kihallgatást. Többször is megállította a járművet és személyesen üdvözölte a hívőket: gyermekeket vett kézbe és integetett az őt tapsoló tömegnek.

A napsütötte téren argentin zászlók lobogtak.

A pápa mindenekelőtt Buongiorno-t (azaz Jó napot) kívánt a szavait hallgató hívőknek és ismételten elődjére, XVI. Benedekre emlékeztetett.


Ferenc pápa első általános audienciája a Szent Péter téren
Beszédében kijelentette: “Jézusnak nincsen saját háza, mivel mi emberek vagyunk az otthona. Hozzátette: “ki kell lépnünk önmagunkból és el kell mennünk a határokig, a lét peremére is".

“Mi emberek olyanok vagyunk egy kicsit, mint Szent Péter, aki saját életének biztos pontjait féltette" - fogalmazott.

A pápa arra kérte a hívőket, hogy hitüket “ne fáradtan és megszokásból" éljék meg. "Ne elégedjünk meg egy misével, melyen nem is figyelünk oda" - mondta. Hangsúlyozta, hogy a plébániák egymás után ürülnek ki, ezért az egyháznak és a hívő közösségeknek kell “az emberekhez menni és megszólítani őket, nyissuk meg Isten kapuját azok előtt, akik a peremen élnek!"

A pápa olaszul mondta el beszédét és spanyolul is szólt. A Szent Péter téren több tízezren vettek részt az audiencián, közöttük francia, angol és német nyelvű egyetemisták. Nekik külön anyanyelvű papok foglalták össze a pápa beszédét, ahogyan lengyelül és arabul is.

Az arab nyelvű keresztényekhez szólva a pápa arra kérte őket: “ne féljetek követni Jézust!"

A l’Avvenire olasz katolikus napilap szerdán közölte azt az 5 perces felszólalást, melyet Jorge Mario Bergoglio bíboros a konklávét megelőző bíborosi tanácskozáson mondott. Az újság forrása Jaime Ortega kubai bíboros volt, aki a pápától kapott felhatalmazást az egyébként titkos szöveg közlésére. Felszólalásában a néhány nappal később pápává megválasztott Bergoglio arról beszélt, amit az audiencián is megismételt: "az egyháznak el kell mennie a peremen élőkhöz nemcsak földrajzi, hanem egzisztenciális szempontból is".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erős földrengés rázta meg a tajvani fővárost

Erős földrengés rázta meg a tajvani főváros, Tajpej épületeit szerdán, a szigetország egész… Tovább olvasom