Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Felrobbant egy erdélyi ház, egy ember meghalt

Erős robbanás történt szombat reggel a Kolozs megyei Körösfőn egy családi házban. A robbanás teljesen lerombolta az emeletes épületet, egy ember meghalt.
Andrei Biris, a katasztrófavédelem kolozsvári felügyelőségének a szóvivője az MTI-nek elmondta, az első vizsgálatok arra utalnak, hogy egy gázpalack szivárgása okozta a balesetet.

Antal János, Körösfő polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a robbanás földig rombolta a fából épült emeletes házat. Az épületben tartózkodó idős házaspárt a romok alól próbálták kimenteni. Az asszony életét már nem tudták megmenteni, a férfit a kolozsvári kórházba szállították. A polgármester hozzátette, a robbanás a környező házakat is megrongálta. A légnyomás hatására betörtek az ablakok, egyes épületek tetejéről lerepültek a cserepek.

Az E60-as országúton Nagyvárad és Kolozsvár között fekvő település - amint a neve is utal rá - a Sebes-Körös forrása közelében épült. A 80 százalékban magyarok lakta 1600 fős kalotaszegi község a kézműves termékeiről híres. Az Erdélybe látogató magyarországi turisták gyakran vásárolnak ajándéktárgyakat a körösfői árusoktól.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vasárnaptól már Erdélyben gyógyítanak az önkéntes orvosok

A gyógyító körúton 29 orvos és egészségügyi szakember vesz részt. Tovább olvasom