Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Ezúttal svájci bankot vizsgálnak az adóslista alapján

A svájci Vontobel bankcsoport egy liechtensteini leányvállalata a német adóvizsgálat újabb célpontja - közölte a Süddeutsche Zeitung című napilap kedden. A vizsgálatban csaknem ezer gazdag német állampolgár ellen nyomoznak, akik a gyanú szerint liechtensteini bankszámlákra menekítették vagyonukat, és így nem fizettek adót.
A német ügyészség a hétvégén megerősítette, hogy egy másik liechtensteini bank is érintett az ügyben, de nem nevezte meg, melyik. A Süddeutsche Zeitung úgy tudja, 120 gyanúsított birtokán tartottak razziát, és ők majdnem mindannyian beismerő vallomást tettek. A lap szerint a nyomozók kedden foglalják össze az eddigi eredményeket.

A Handelsbaltt című német napilap hétfőn közölte, hogy Németország megosztja a liechtensteini titkos bankszámlákról szerzett információkat azokkal az országokkal, amelyeknek állampolgárai érintettek lehetnek.

Az újság értesülései szerint Finnország, Svédország, Norvégia érdeklődött az ügyfelek listája iránt, amelyet Berlin 4.2 millió euróért (1.1 milliárd forintért) vett egy informátortól.

A másik érintett liechtensteini bank, az LGT bankcsoport korábban elismerte, hogy a német titkosszolgálatokhoz került információt egy egykori alkalmazott lopta el tőlük.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Horog a hamburgerben

Halak kifogására használt horgot találtak egy japán férfi beleiben, miután hamburgert evett -… Tovább olvasom