Kisalföld logö

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 0°C | 6°C Még több cikk.

Évtizedek óta zajló területi vita végére került pont

Oroszországtól kapott szigeteket Kína. Az erről szóló megállapodást hétfőn írta alá Pekingben Yang Jiechi kínai külügyminiszter, és a két napos látogatásra Kínába érkezett orosz kollégája, Szergej Lavrov. A dokumentum szerint Oroszország két kisebb, a közös határon fekvő szigetet átad Kínának. Ezzel egy több, mint 40 éves vitának vetett véget a két ország - emelte ki az orosz külügyminiszter.
Lavrovval való találkozása után Yang is pozitívan nyilatkozott a kétoldalú kapcsolatok fejlődéséről. "Eszmét cseréltünk arról, hogyan mozdítsuk még inkább elő a kétoldalú stratégiai kapcsolatainkat és hogyan erősítsük együttműködésünket mind regionális, mind globális szinten" - nyilatkozta a politikus. Az Amur és az Usszuri folyók összefolyásánál található szigeteket még 1929-ben szállta meg a Szovjetunió, és az 1960-as években több kisebb határmenti konfliktus helyszíne volt a két hatalom között. A terület visszaadására még egy 2004-es kétoldalú egyezményben tett ígéretet Oroszország, akkor cserébe Kína lemondott a Habarovszk környékén található szigetekre való igényéről. Pontos részleteket nem közöltek a sajtóval, de a kínai China Daily napilap szerint a Tarabarov-sziget és Bolsoj Usszurijszkij-sziget együtt 174 négyzetkilométerrel növelte az ország területét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pápa személyesen fogadta pedofil papok áldozatait

XVI. Benedek két férfit és két nőt fogadott és személyesen tőlük is bocsánatot kért azért, amit katolikus papok ellenük annak idején elkövettek. Tovább olvasom