Kisalföld logö

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 29°C Még több cikk.

Évekig a hűtőjében tartotta fiának holttestét

Őrizetbe vettek Japánban egy nőt, aki a rendőrség szerint két éven át a hűtőjében tartotta a 4 éves korában elhunyt fiának holttestét - jelentették be csütörtökön a japán hatóságok. Közleményük szerint az asszony személyesen jelentkezett a rendőrségnél, akik őrizetbe vették a férjet is. Az asszony állítása szerint fiát a mostohaapa ölte meg - megkínozta, megerőszakolta, majd összekötözve egy dobozva csomagolta a gyereket.
A 33 éves japán nő, Miyuki Otsuka szerdán jelentkezett Hyogo prefektus rendőrségénél. Lakásának átkutatása közben a hatóságok egy nejlonzacskóban egy oszlásnak indult holttestet találtak a hűtőszekrényben. A házkutatás közben őrizetbe vették a nő férjét is. A rendőrség szerint a halott az asszony fia lehet, aki négy évesen, 2007-ben halt meg. Az áldozat azonosságának meghatározására DNS vizsgálatot kezdtek. Az asszony szerint 34 éves férje, Ryu Otsuka ölte meg a gyereket. A nő állítása szerint a férfi megverte, megerőszakolta, végül pedig gúzsba kötötte, és dobozba hajította a 4 éves fiút.

Olvasóink írták

  • 3. cherry 2009. május 05. 10:48
    „Azert ezek a Japänok is tudnak brutälisak lenni.. es nem csak a filmekben:(”
  • 2. ASHER 2009. április 30. 15:21
    „ott is draga lenne a hus??”
  • 1. obama 2009. április 30. 15:12
    „na ijet is regen hallotam vagyis hasonlot.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Száz nap: Obama büszke, de nem elégedett

Barack Obama az amerikai televíziós csatornák szerda esti fő műsoridejében, élő adásban beszélt… Tovább olvasom