Kisalföld logö

2017. 05. 22. hétfő - Júlia, Rita 13°C | 25°C Még több cikk.

Európából érkező utasok tucatjait állították elő a tel-avivi repülőtéren

Megtiltották az izraeli hatóságok a határ átlépését 69, különböző európai országokból érkező palesztinbarát aktivistának a tel-avivi nemzetközi repülőtéren.
Ezt közölte az izraeli bevándorlásügyi hatóság szóvivője pénteken. A terminálban feltartóztatott aktivisták Ciszjordániába szerettek volna eljutni - fűzte hozzá a szóvivő. "A nap folyamán az ide érkező összes járatról összesen 310 embert hallgattak ki a bevándorlásügyi hatóságok, s közülük 69-nek tiltották meg, hogy belépjenek az országba, a többiek továbbmehettek.

A 69 feltartóztatott aktivista közül négyet már visszaküldtek oda, ahonnan érkeztek" - mondta el a szóvivő. Számos európai állam repülőterén péntek reggel összesen mintegy 200 palesztinbarát aktivistát akadályoztak meg abban, hogy Izraelbe utazzon, két amerikai aktivistát pedig, akik repülőgépen mégis eljutottak Tel-Avivba, visszafordítottak - jelentette az izraeli közszolgálati rádió.

Az aktivisták egy olyan akcióban vettek volna részt, amellyel tiltakozni akartak a Gázai övezet izraeli zárlata ellen, s amelynek keretében egy tucat hajóból álló flottilla segélyt vitt volna a Hamász iszlamista szervezet irányította területre. Ez utóbbi meghiúsult, mert a görög hatóságok Izrael kérésére megakadályozták, hogy a hajók kifussanak a görög kikötőkből. A tiltakozó akció részvevői - az eredeti tervek szerint közel 600-an - egy hetet akartak eltölteni palesztin családokkal Ciszjordániában.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök provokátoroknak minősítette az aktivistákat. Kormánya azért rendelte el az akció megakadályozását, mert az véleményük szerint veszélyeztette volna a reptér biztonságát, illetve tartottak attól, hogy a külföldiek szimpátiáján felbátorodva Palesztinában is tüntetések kezdődtek volna. Az aktivisták szerint a hatóságok visszaéltek a hatalmukkal, amikor feltartóztatták őket, és úgy vélték: "sokkoló", hogy ezt meg lehet tenni bármiféle terhelő bizonyíték nélkül. "Úgy tűnik, elég csak azt mondani, hogy Palesztinába készülök, s ott palesztinokkal fogok találkozni, és máris kitiltanak Izraelből" - panaszolta egyikük Berlinben.

Olvasóink írták

  • 9. SC 2011. július 12. 18:51
    „Nono,nem szélsőjobbos,ezt csak te mondod.:-) Radikális.Jobbikos.Nem náci vagy fasiszta,netán nyilas.Teccik érteni?
    Ha tisztelem,akkor azért teszem,mert kiállnak az elnyomottak mellett,semmi másért.Érted?”
  • 8. Yoav-Ben-Meir 2011. július 12. 01:26
    „7-es!!
    marpedig ugy a Shalom akshav,mint a Maariv mindketto Szelsobalos tomorules!!
    de persze te majd jobban tudod ezt (is)!
    es eppen te a szelsojobbos tiszteled a szelsobalos zsidokat!?ejnye no!!”
  • 7. SC 2011. július 11. 21:08
    „6. Yoav-Ben-Meir
    Szélsőbalos?Jajj,ne beszélj butaságokat...Szélsőbalosok az anarchisták,hát bíz nem úgy néztek ki...És inkább tisztelek egy balos zsidót,mint egy szélsőjobbost...”
  • 6. Yoav-Ben-Meir 2011. július 11. 08:03
    „5-os!!
    nem gondoltam volna hogy ennyire a sziveden viselezd a szgeny kitoloncolt szelsobalos zsidok sorsat!!
    gazaban a bavasarlokozpontban meg az vasarol aki akar!!ott csak es kizarolag palesztinok elnek!!zsido csak egy van,az 5-eve fogva tartott-(elrabolt)-Gilad Shalit!”
  • 5. SC 2011. július 10. 16:17
    „Sok zsidó is volt a kitoloncoltak között,akik nem olyan véres gondolkodásúak,mint egyesek...
    Igen,felavatták,de kik vásárolnak benne és miből?”
  • 4. Yoav-Ben-Meir 2011. július 10. 13:22
    „146 embert vett orizetbe a Mishmar h´Gvul-(hatarrendeszet)-akiket elobb a Sinh-Beth -(belso biztonsagi szolg.)-kihallgat,majd pedig kitoloncoljak oket oda ahonnet jottek!!
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    "HA" Gaza-ban "nyomorog" valaki is akkor az vagy HULYE,vagy koszonheti a Hamasz-nak!!
    nincsen meg 3-honapja sem hogy Gaza City-ben felavattak a legujabb bevasarlo kozpontot!!”
  • 3. rommel 2011. július 09. 22:11
    „EZ RASSZIZMUS !
    NINCS MIT SZÉPITENI A DOLGOKON !”
  • 2. SC 2011. július 09. 12:12
    „Élhetetlen állam...”
  • 1. vonLichthofen 2011. július 09. 05:05
    „Olvasd erről (is): TheOnlyDemocracy?.com
    Hallgasd: Democracy Now
    Mindkettőt a NET-en.

    Valaki megigérte a görögöknek, hogy az IMF, WB kihúzza Görögországot a trutymóból, ha nem engedik /a görögök/ kifutni a gyógyszert, tanszert, ételt, viztisztitóberendezést szállitó hajókat a kikötőkből.
    Ezek pénzzel mindent elérnek, közben Gaza-ban másfélmillió ember nyomorog...

    Ez vár rád is Magyarország.....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adócsalók nyomában: 41 milliárd euróval tartoznak az államnak

Legelvetemültebb adócsalói nyomába ered Görögország, hogy több tízmilliárd euró visszaszerzésével és… Tovább olvasom