Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Étkezésművészeti per Németországban

Különös jogi vitát robbantott ki hat "rágógumi-műalkotás" a düsseldorfi Eat Art Gallerie-ben.

A kollázsokat negyven évvel ezelőtt elkészítő egykori diáklány Francois Morellet művész megbízásából dolgozott. Morellet elképzelése alapján kellett megrágott és még használatlan rágógumikat vízszintesen egy fekete vászonra ragasztania.

A ma 59 éves nő azért tett panaszt a düsseldorfi bíróságon, mivel szerinte ő a művek alkotója, a tavalyi Eat Art kiállításon viszont Morellet neve alatt mutatták be a hat képet. Elmondása szerint ugyanis eltért Morellet utasításaitól: nemcsak a rágógumik számában és elhelyezésének módjában, hanem abban is, hogy nem megrágta őket, hanem csupán beléjük harapott. Azért fordult a bírósághoz, hogy a jövőben őt nevezzék meg a művek alkotójának.

Az egyik kollázson egy foglenyomat is kivehető, és a bíróság meg fogja vizsgálni, egyeztethető-e a nő harapásával.

Azt is meg kell állapítani, hogy az utasításoktól való eltérés mértéke eléri-e a művészeti értéket. A kérdésre, hogy a rágógumik rágása helyetti önhatalmú harapás kimeríti-e az alkotói tevékenység fogalmát, a bíróság szeptember 8-án próbál választ találni.

Carlo Schröter, az Eat Art Galerie egykori vezetője a tárgyaláson elmondta: véleménye szerint a felperes csak felragasztotta a rágókat, megbízás alapján dolgozott, a művek vázlatát Morellet készítette el. Schröter hozzátette: "A galériában több, képzőművészetet hallgató egyetemista is dolgozott, akik sokszorosították a művészek alkotásait. Ez teljesen normális. Jörg Immendorf német festő, szobrász, grafikus is alkalmazott külön festőt, a képeket mégis mindig Immendorf szignózta".

Hasonló módon alkotott például Martin Kippenberger is, Damien Hirst brit művész keze alá pedig ma is tucatnyian dolgoznak.

Az "eat art", az étkezésművészet fogalmát az Ausztriában élő Daniel Spoerri svájci művész alkotta meg, amikor az 1960-as években elkezdte bevonni a főzést a művészetbe és hozzálátott, hogy csendéletet hozzon létre valódi étkezésekből. Ezeket ki is állította galériájába.

Spoerri az 1960-as években Düsseldorfban nyitotta meg első éttermét, amelyben szokatlan fogásokat, például elefántormányt, hangyákat és tigrisfilét is felszolgált.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hét amerikai katona halt meg Afganisztánban a hét végén

Hét amerikai katona vesztette életét a hét végén Afganisztán déli és keleti részén - közölte… Tovább olvasom