Kisalföld logö

2016. 09. 28. szerda - Vencel 10°C | 22°C

Észak-Korea segíti Teheránt az atombomba előállításában?

Amerikai titkosszolgálati forrásoknak állítólag bizonyítékaik vannak arról, hogy Észak-Korea segíti Teheránt nukleáris ambícióinak valóra váltásában.
Az USA iraki stratégiájának felülvizsgálását célzó, november 13-ai washingtoni konferencián, és még ugyanaznap, az Olmert-Bush találkozón nyugtalanító titkosszolgálati jelentést vitattak meg a résztvevők.

Eszerint 12 nappal azelőtt, hogy október 10-én Észak-Korea végrehajtotta volna földalatti atombomba-robbantását, rakéta- és nukleáris szakértőkből álló iráni katonai delegáció utazott titokban Phenjanba, Észak-Korea fővárosába. A látogatóknak megmutatták a jongbjoni atomreaktort és a punggieri kísérleti telepet, ahol már folytak az előkészületek a földalatti robbantásra. Amerikai titkosszolgálati források szerint az észak-koreaiak részletesen beszámoltak a robbantás előkészületeiről és ígértet tettek, segítik az iráni tudósokat és technikusokat az ottani földalatti robbantás előkészületeiben és kivitelezésében.

A látogatás körülményeit is aggasztónak tartják Washingtonban: állítólag Kína is szerepelt volna a meglátogatott országok között, de Peking a nukleáris együttműködés ódiumát ráhagyja Észak-Koreára. Kína továbbá jó előre pontos információkat kapott az észak-koreai robbantásról, csak úgy csinált, mintha meglepődött volna. Végül: Iránnak az atombomba előállítását célzó határozott magatartása a nemzetközi tiltakozások és beígért szankciók ellenére azt sejteti, hogy maguk mögött tudják Kína és Észak-Korea támogatását.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Észrevétlenül jutottak a kínaiak egy amerikai hajó közelébe

Észrevétlenül, egy amerikai repülőgép-hordozó anyahajó közelébe tudott jutni a múlt hónapban egy… Tovább olvasom