Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Erzsébet királynő 82 éves

A brit királynő csöndesen ünnepel, hétfőn este a Windsor-kastélyban tartanak vacsorát tiszteletére. Van egy második hivatalos születésnapja is, a hagyomány szerint rendszerint egy júniusi szombaton. Az időjárás olyankor megengedi, hogy nagy szabadtéri parádékat tartsanak az uralkodó tiszteletére az alattvalók.
II. Erzsébet 16 brit nemzetközösségi ország államfője, köztük Kanadáé, Új-Zélandé, Ausztráliáé és Jamaicáé. Az ausztrál külügyminiszter vasárnap elkerülhetetlennek nevezte az elszakadást a brit monarchiától. Hozzátette, hogy ez azonban, amíg Erzsébet trónon van, nem történhet meg, a királynő személyes népszerűsége miatt. A brit kormány jogi tanácsadója, Vera Baird a vasárnapi Times-nak úgy nyilatkozott: szeretné, ha az egyenlőségi jogok elfogadásával eltörölnék azt a törvényt, hogy a trónöröklésben elsőbbséget élveznek a férfiak. "A királyi családot minél inkább integrálnunk kell az emberi fajba" - mondta Baird. A királynő már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy nincs ellenére ez a változtatás. Ugyanakkor minden hasonló ügyet az összes olyan ország parlamentjének is jóvá kell hagynia, ahol Erzsébet államfő.

II. Erzsébet
II. Erzsébet
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szingapúri terrorvezér a vécéablakon át szökött meg

A vécéablakon mászott ki, majd kereket oldott a Jemaah Islamiyah terrorszervezet vezetője egy… Tovább olvasom