Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Emlékmű a megölt újságíróknak

Emlékművet állítottak a munka közben megölt újságíróknak Londonban, a BBC brit közszolgálati csatorna székházának tetején.
A világító, üvegből és acélból készült alkotást Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár leplezte le hétfőn késő este. A tíz méter magas szerkezet minden este tíz órakor fénycsóvát vetít majd az égre. A "Lélegzés" című szobor Jaume Plensa spanyol művész munkája. A mű a BBC nemzetközi pályázatának nyertes alkotása. Az üvegből és acélból készült szerkezeten egy folyamatos szöveg-spirál fut, "a csendben is hallható hangokról".

Azoknak állít emléket, akik újságíróként vagy az ő segítőikként, munka közben vesztették életüket. Így például a tolmácsokra és sofőrökre is emlékeztet a mű és a fénycsóva, amit minden este tíz órakor fognak felkapcsolni. A szobron kívül egy verset is rendelt a brit társaság. A nyertes pályázatot egy volt hadi tudósító és költő, James Fenton nyújtotta be.

Rodney Pinter, az újságírók biztonságának növeléséért dolgozó intézet igazgatója a demokrácia hőseinek nevezte az életüket kockáztató újságírókat. "Szabad sajtó nélkül nem létezne szabadság sem" - magyarázta. Az elmúlt tíz évben hetente átlagosan két haditudósító halt meg munka közben, és még ennél is több oknyomozó riporter vesztette életét korrupciós ügyek után nyomozva.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Órákig tartott a holland túszdráma

A holland rendőrség letartóztatta azt a férfit, aki hétfőn négy, más jelentések szerint öt embert… Tovább olvasom