Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Emberjogi szervezet a pakisztáni bírák szabadságáért

Az új pakisztáni kormánynak szabadon kell engednie mindazokat a bírákat, ügyészeket és ügyvédeket, akiket tavaly novemberben, a Musarraf elnök elleni tüntetések idején váltottak le és börtönöztek be. Ezt a Human Rights Watch (HRW) nevű nemzetközi emberijogi szervezet követelte, pénteken kiadott közleményében.
A pakisztáni bírák közül 63-at börtönbe csuktak, tucatnyit pedig házi őrizetbe helyeztek. Így járt a demokratikus választások szükségességét hangoztató Iftikhar Muhammad Csaudri is, aki a Legfelső Bíróság pakisztáni testületének vezetője volt. Minthogy azonban a bírák, ügyvédek és ügyészek jelentős része tevékenyen részt vett a Musarraf államfő újraválasztása ellen rendezett tüntetések szervezésében, őket ősszel eltávolították a közéletből.

A HRW ázsiai ügyekért felelős igazgatója a közleményüket kommentálva azt is megjegyezte: szégyenletes, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia továbbra sem hajlandó nyomást gyakorolni Musarraf elnökre annak érdekében, hogy az helyreállítsa a törvényes jogrendet Pakisztánban és szabadon bocsátassa a jogtalanul őrizetbe vett igazságügyi dolgozókat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

11 halottat találtak eddig a brazil kompkatasztrófa után

Egy nappal a katasztrófát követően még mindig kutatnak túlélők után az Amazonason. Két hajó ütközött… Tovább olvasom