Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Elutasították a sorkatonaság eltörlését az osztrákok

Elutasította a sorkatonai szolgálat eltörlését az osztrákok többsége a vasárnap megrendezett népszavazáson az előzetes eredmények szerint.

A szavazóhelyiségből kilépők megkérdezésén alapuló felmérés szerint a választójoggal rendelkezők 60 százaléka a sorkötelesség fenntartására szavazott, míg 40 százalék pártolta a teljes egészében hivatásos hadseregre való átállást. Ugyanezt az eredményt mutatják a hivatalos részeredmények is a szavazatok 55 százalékának feldolgozása után.

Az előzetes adatok szerint a részvételi arány a vártnál magasabb, 49-50 százalékos volt.

Korábban

Megkezdődött a sorkatonai szolgálat eltörléséről rendezett népszavazás vasárnap Ausztriában.

Mintegy 6,3 millió választópolgár nyilváníthat véleményt arról, hogy maradjon-e a sorkötelezettség és a polgári szolgálat, vagy pedig hivatásos hadsereg és "önkéntes szociális év" váltsa fel ezeket. A népszavazáson való részvétel alsó korhatára 16 év.

A sorkötelezettség eltörlése, illetve az arról szóló népszavazás ötlete először 2010 októberében, a bécsi önkormányzati választások előtt merült fel az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) egyik befolyásos politikusának, Michael Häuplnak a javaslataként. A népszavazást azért írták ki, mert a kormánykoalíció két pártja - SPÖ és az Osztrák Néppárt (ÖVP) - két év alatt sem tudott megegyezni egymással.

Häupl javaslata akkor párttársait is meglepetésként érte. Az SPÖ előtte évtizedeken át ellenezte a profi haderőre való átállást, azzal érvelve, hogy az 1930-as évekbeli polgárháborúban a diktatórikus Dollfuss-kormány sikerrel mozgósította a lakosság ellen az akkor még hivatásos haderőt. Häupl mellé állt később az SPÖ-s Norbert Darabos védelmi miniszter és Werner Faymann pártelnök-kancellár is. Az SPÖ érvei szerint Ausztria ma már szilárd demokrácia, és a hidegháborús kor után két évtizeddel kisebb, de hatékonyabb hadseregre van szüksége.

A 2000-es évek elején még a NATO-csatlakozást és a hivatásos hadsereg bevezetését mérlegelő ÖVP ezúttal a sorozás fenntartása mellett tette le a garast. Érvelésében hangsúlyosan szerepel, hogy a mentőknek és segélyszolgálatoknak szüksége van a sorozáskor polgári szolgálatot választókra - több mint tízezer fő évente -, a lakosságnak pedig a katonák segítségére katasztrófák elhárítása során.

A mai hadsereget a II. világháború befejezése után tíz évvel, 1955-ben hozták létre, amikor Ausztria a megszálló csapatok kivonulása után visszanyerte teljes önrendelkezését. Megközelítőleg egyenlő arányban áll hivatásos, illetve sorkatonákból.

Egyes nézetek szerint a népszavazás előtt fontos lett volna tisztázni, hogy Ausztria továbbra is semleges ország akar-e maradni. Megjelentek olyan vélemények is, amelyek szerint a pártok az őszi parlamenti választásokhoz közeledve csak szavazatszerzésre használják fel a témát.

Előzetes felmérések szerint a sorkatonaság fenntartását a lakosság valamennyivel több mint fele támogatja. Politológusok szerint azonban sok múlik azon, hogy a pártok mennyire tudják mozgósítani a választóikat.

Ausztriában kötelező erejű népszavazást csak a parlamentben már megszavazott törvényekről lehet kiírni, a parlamenti döntés előtt kiírt referendum formálisan csak véleménynyilvánító jellegű lehet. A kormány vezetői azonban közölték, hogy ettől és a részvételi aránytól függetlenül tiszteletben tartják majd az eredményt.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. oxana 2013. január 22. 17:20
    „16. gonzo Igy igaz. Ha egy fiatalt a katonaságnál kell megnevelni, az nem vet jó fényt a szülöi házra.”
  • 21. gonzo 2013. január 21. 18:51
    „20.dr,persze.De csak ismételni tudom magam:ezeket,ha a katonaságnál kell megtanulnia valakinek az már régen rossz.Mellesleg nem értem miért került a cikk ilyen hamar a süllyesztőbe.”
  • 20. dr73 2013. január 21. 15:37
    „14!
    a fegyelem,a mások tisztelete,a becsületesség,a szorgalom,stb....
    Nálam nem demagóg dolgok!
    s remélem azért ezzel vagyunk így páran....”
  • 19. Lone_wolf.. 2013. január 21. 12:48
    „17.Még mindig belül nézelődsz XD”
  • 18. Valaki 2013. január 21. 10:26
    „gonzo, itt főleg a hazafias nevelésről és a fegyelemről van szó, ami a mai generációkból teljesen hiányzik. Katonáéknál betörik a plázanépséget is.”
  • 17. Valaki 2013. január 21. 10:23
    „13. Lone_wolf.

    okos voltál volfika. Nyugaton a komonisták nem szakították meg az 1000 éves fejlődési folyamatotokat, mint keleten.
    Ott megmaradt a vallás, becsület, munka, magántulajdon ...és nem a szenny került uralomra.
    Vágod, zsír? :)))”
  • 16. gonzo 2013. január 21. 09:49
    „A sorkatonaságot az öregek sírják vissza,mert már csak a jóra emlékeznek-és elismerem,lehet,hogy akkoriban egy-egy szakaszban még kialakultak barátságok,volt összetertás a bajban.2-3 évig voltak összezárva,az eltávok nem voltak sűrűek,ment a generációk közti alázás ezerrel és a szívatásból a tisztek,tiszthelyettesek is kivették a részüket.

    Én 20 éve voltam katona,1 évig egy elég jó helyen,kis alakulat,mondhatni elit egység.Pénz semmire nem volt,kiképzés nevetségesen rövid és felületes,délutánonként halálra döglöttük magunkat a tévé előtt,kártyáztunk stb.Kimaradás minden nap,eltáv minden 7végén(olcsóbb,ha otthon vagy alapon)A tiszti karban sok alkoholista,motiválatlan banda volt az egész.Szóval már 20 évvel ezelőtt sem volt meg az az állapot,amit a mai 60-asok,70-esek még átéltek,és nosztalgiával gondolnak vissza rá.Ma mindent a nulláról kellene újra indítani.Mégis miből?

    A fiatalokat meg ne a katonasággal akarjátok rendre szoktatni,megnevelni.Ha egy gyerek 18 éves koráig a szüleitől,az iskolától nem tanulta meg a rendet,1 év katonaság sem segít rajta.Más világ volt 40 éve,könnyű volt a katonaságnál rendet tartani,nagyjából a civil világban is az volt.Nézzetek már rá a plázákban flangáló mai tizenévesekre!Velük akarjátok a hazát védetni?”
  • 15. zrx_xzr 2013. január 21. 09:48
    „ezek ennyire szeretnek katonáskodni? :D”
  • 14. orion1 2013. január 21. 09:41
    „11 Te a demagógiára nagyon fogékony vagy.”
  • 13. Lone_wolf.. 2013. január 21. 09:36
    „12. Te még az időjárás jelentéskor sem tudsz elszakadni a pártoktól ugye? :)))) Szeegéény ,néha húzd ki a fejedet a sggedből:))”
  • 12. Valaki 2013. január 21. 08:43
    „2. acsali 2013.01.20. 18:24

    Egy normális társadalom tudja, hogy szükség van társadalmi önvédelemre. Ausztriában van Európa legfejlettebb szociális hálója. Minden téren tanulhatnánk tőlük.

    Ez így igaz! De náluk csak 1955-ig volt mszp, de az is csak a keleti részeken.”
  • 11. dr73 2013. január 21. 08:28
    „9!
    Te elég korlátolt ember lehetsz amellett,hogy értelmezve olvasni sem tanultál meg... :-(
    Gondolom 20 év körül lehetsz max.
    Nem gond,még van remény,hogy egyszer megjön az eszed....”
  • 10. Lobbo71 2013. január 21. 07:55
    „Vajon a leendő és jelenlegi sorkatonák hogy szavaztak? Talán csak őket kellett volna megkérdezni, nem a teljes népességet. Más f@szával könnyű verni a csalánt.”
  • 9. orion1 2013. január 21. 07:18
    „Micsoda hülyeségeket kommentáltok! Csak 60% támogatta a sorkatonaságot. A tatárjárás ideje elmúlt, ma már nincs olyan, hogy egyik ország csak úgy megtámad egy másik országot. Ha az Orbán kormány összeveszik a Fico kormánnyal, neked meg azt mondja egy politikus, hogy védd meg a hazádat, itt egy fegyver, lőjj abba az irányba, és te lelősz egy kétgyermekes családapát (akinek szintén ugyanezt mondták, és semmi humora sem volt háborúba menni), csak azért mert valaki azt mondta neked, hogy ő az ellenség. Szóval felesküdni a hazánk védelmére, az jó duma, de ma már diplomatákkal kell két ország közti konfliktust lerendezni.”
  • 8. háté 2013. január 20. 21:02
    „Elutasították a sorkatonaság eltörlését az osztrákok - mert nem akarnak hazánk sorsára jutni.
    Elvették a lehetőségét, a cionista hatalmasságok, vámosok, így fiatalságunk nem tud felesküdni hazája megvédésére!
    Hivatásos= a hatalom kiszolgálói,
    - sorkötelesek a haza védői, nem a hatalom kiszolgálói!”
  • 7. sx486 2013. január 20. 20:24
    „(5.mc) A vagányokból azóta gazdagok és vezetők lettek, a nyunyók pedig tengetik az életüket napról napra.”
  • 6. Zetoros 2013. január 20. 20:14
    „Mert ők tudják, hogy a mai fiatalokat így lehet rendre és fegyelemre nevelni. Mióta nincs Magyarországon sorkatonaság a fiatalok nem tanulják meg fegyelmet. A katonaságnál elszakad az ember a családtól, és ott kialakul egy új közeg, ahol megtanulják rendet és a fegyelmet és legfontosabbat az önállóságot . Én még most is nagy szeretettel gondolok volt katona társaimra.”
  • 5. mc 2013. január 20. 20:12
    „Visszaemlékezve: csak a szépre emlékezem.

    Meg arra, hogy a nagy vagányok fegyelmet tanultak, a nyunyók pedig életre valóbbak lettek.

    A fenntartása sem lehetett költségesebb, mint a mai szerződéses illetve hivatásos haderő fenntartása.
    A mindennapi élet számtalan területén komoly értéket teremtett, mentett, védett.

    Ez csak az én véleményem. Egy, a sok közül.”
  • 4. oooo 2013. január 20. 19:08
    „úgy látszik azért még akad ország ahol a liberális ámokfutásra nincs igény. Hihetetlen hogy Ausztria milyen egy ország, csúnya fricskát kapunk nap mint nap, abból hogy egyes dolgoknak miképp is kellene működnie. Közút kezelés, szakszervezetek, állam hatékony szervezettsége, oktatási rendszer, tömegközlekedés, politikai kultúra és így tovább.”
  • 3. sx486 2013. január 20. 18:58
    „Minden társadalomban van és kell nemzeti összefogás.Ahol ez nincs az nagy baj!
    Magyarország sem híres ebben a tekintetben.
    Nem hinném hogy a katonai szolgálat ezt nálunk elősegítené, bár ki tudja.
    Magyarországon is mindenképpen szükség lenne egységes nemzeti összefogásra ami jelenleg, sajnos nálunk
    (véleményem szerint) nem létezik!”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

EKF - Teret neveztek el Márai Sándorról Kassán

Teret neveztek el Márai Sándorról Kassa óvárosában az Európa Kulturális Fővárosa 2013 programsorozat keretén belül. Tovább olvasom