Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Eltűntek a Goán megölt brit tinédzser szervei

Eltűntek a februárban Indiában meggyilkolt 15 éves brit lány szervei - mondta a tinédzser anyjának ügyvédje hétfőn.
A harmadik, brit boncolás során derült ki, hogy a lány gyomrát, méhét, és mindkét veséjét eltávolították. Az indiai törvényszéki szakértők azt állítják, a vizsgálatokhoz volt szükség a szervekre, amiket aztán átadtak a rendőrségnek. Scarlett Keelinget februárban gyilkolták meg a kedvelt indiai üdülőhelyen, Goán.

A brit tinédzser holttestén már két boncolást végeztek Indiában. A második vizsgálatra azért volt szükség, mert az indiai hatóságok először azt állították, hogy a lány részeg volt, és ezért fulladt a tengerbe. A második boncolási jegyzőkönyvből kiderült, hogy Keelinget megerőszakolták, majd öt-tíz percig víz alatt tartották gyilkosai. Az anya szerint az indiai rendőrség megpróbálta eltussolni az ügyet, nehogy csökkenjen az üdülőhelyre érkező turisták száma. Az első vizsgálatot végző orvost felfüggesztették.

Az is kiderült, hogy a tinédzser vérében levő alkohol és kábítószer nem okozhatott kómát és halált, mint azt korábban állította az indiai rendőrség. Az újabb jelentés szerint a tizenévest sekély vízbe fojtották, és a testén talált sérülések arra utalnak, hogy harcolt gyilkosaival. Scarlett Keelinget és testvéreit édesanyjuk vitte fél éves nyaralásra az indiai üdülőhelyre még novemberben. A lányt utoljára egy tengerparti bárban látták élve. Később a parton bukkantak félig meztelen holttestére. Két indiai férfit tartóztattak le az ügyben, egy pincért és egy állítólagos drogdílert. A rendőrség szerint kábítószereket adtak a lánynak, azután megerőszakolták és megölték.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kolerajárvány Vietnámban

Több mint 130 embert fertőzött meg a legújabb kolerajárvány Vietnámban. Összesen több mint 1300… Tovább olvasom