Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Elraboltak egy magyar békefenntartót Szudánban

Csütörtök este Darfúrban egy, a gyerekkatonák leszerelésében segédkező alezredest raboltak el.
A hírportál úgy tudja, hogy a gyerekkatonák leszerelésében segédkező Papp István nyugállományú alezredest rabolták el a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban.

Németh Miklós Attila, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az FN-nek pénteken azt mondta: nem katonáról, hanem egy magyar ENSZ-alkalmazottról van szó, aki egyéni munkavállalóként dolgozott ott, ezért a Külügyminisztérium hatáskörébe tartozik az ügy. A külügyi tárca szintén megerősítette az értesülést, de részleteket még nem közölt.

Az FN szerint az emberrablás nem sokkal azt követően történt, hogy a világszervezet Biztonsági Tanácsának a küldöttsége El-Faser városába érkezett. Négy fegyveres hatolt be egy épületbe, ahol négy ENSZ-alkalmazott lakott. Kettejüket összekötözték, a másik két békefenntartóra pedig ráparancsoltak, hogy kövessék őket, majd az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó erőinek egyik autójába kényszerítették őket. Az egyiküknek azonban sikerült elmenekülnie, Papp Istvánt azonban magukkal vitték az emberrablók - írta a FigyelőNet.

Olvasóink írták

  • 8. meir 2010. október 11. 14:51
    „tessek utananezni mi volt az etlapon a mult heten!
    ha porkolt, akkor mar sajnos..............keso!!
    arrafele ritka a "husos" nap!”
  • 7. bojtár 2010. október 10. 15:25
    „egyszerű ha nem lett volna ott nem rabolták volna el ennyi”
  • 6. Magyarka1 2010. október 09. 12:04
    „Nem kellene nekünk oda menni. Itthon kellene a békét keresni.
    Van elég feladat itthon.”
  • 5. knifemaster 2010. október 09. 10:07
    „..... Ibrox 2010.10.09. 00:55
    Megmutatnád hogyan kell megvédeni magadat,egy csoport fegyveressel szemben ?
    Egy üzemi balesetnél is azt kérdezed ki hívta oda?”
  • 4. Csetneky 2010. október 09. 09:01
    „Sajnálom a jóembert, de valahol magának kereste. Engem például sohasem fognak elrabolni Szudánban.”
  • 3. drKotász 2010. október 09. 00:57
    „Kicsi az esély hogy nem végzik ki. Nagyon vicces itt pár ember. Ezek, van hogy egy rozsdás késsel vágják le egy élő túsz fejét.
    http://www.ogrish.tv/play.php?vid=1065”
  • 2. Ibrox 2010. október 09. 00:55
    „Ki hívta oda ?- és- Miért nem védte meg magát a szerencsétlen lököttje ?”
  • 1. janika 2010. október 08. 17:30
    „Csak-csak megházasítják és ott is marad!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Molekulagyártók kapták a kémiai Nobel-díjat

Richard F. Heck, a Delaware Egyetem professor emeritusa, Negisi Ei-icsi, a Purdue Egyetem… Tovább olvasom