Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Elraboltak egy amerikai férfit Irakban

A bagdadi amerikai nagykövetség is megerősítette szombaton annak az amerikai állampolgárnak az eltűnését, akit előző nap raboltak el két iraki tolmáccsal együtt Bászra körzetében. Azóta megtalálták a két iraki holttestét.
A nagykövetség szóvivője szerint az amerikai állampolgár egy biztonsági magáncégnek dolgozott. Elrablását pénteken jelentette be Bászra rendőrfőnöke.

Az akciót a dél-iraki várostól mintegy 12 kilométerre északra hajtották végre ismeretlen fegyveresek. Nem sokkal a szombati amerikai bejelentés után egy bászrai brit katonai szóvivő már arról számolt be, hogy megtalálták a két tolmács holttestét a város központjában egy stadion mellett. Mindkettőjüket tarkón lőtték.

Ugyanebben a körzetben rabolták el tavaly novemberben biztonsági magáncégek öt, négy amerikai és egy osztrák alkalmazottját.

Elrablóik, akik magukat "Iraki Iszlám Nemzeti Ellenállás, al-Forhán Brigádoknak" nevezik, csütörtökön mutatták be egy videón az öt foglyot, akik láthatóan jó egészségi állapotban voltak.

A szervezet az amerikai és a brit hadsereg fogságában lévő valamennyi iraki szabadon bocsátását követeli.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kanadában próbálnának szerencsét a mohácsi romák

Svédország után most Kanadába vándorolnának ki a mohácsi romák. A Malmőből hazatért családok azt… Tovább olvasom