Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Elmarad a somorjai One Feszt. A szervezők leléptek

Szlovákia - Elmarad a dél-szlovákiai Somorjára tervezett One Fesztivál a hétvégén, amelyen több magyar zenekar is fellépett volna. A szervezők elérhetetlenek, ismeretlen helyen tartózkodnak. A KFT és a Quimby fellépése is elmaradt.

A PRESStige című nyitrai magyar egyetemi lap munkatársai élő blogközvetítésben tudósítottak volna a zenei rendezvénysorozatról. Mai, 8:28-án kiadott blogbejegyzésükben a következő olvasható: "A fesztivál területén nem sok változás történt, a szervezők ismeretlen helyre távoztak és nem elérhetőek. Az áramot hamarosan kikötik, a kerítés gondolom egy ideig szomorú mementóként fogja hirdetni, mi is készült itt.
Sajnos így végződik egy lelkesedéssel, de a professzionalizmus teljes hiányával előkészített valami." A nulladik napon a magyarországi KFT együttes is fellépett volna, a zenekar honlapján az olvasható, hogy szervezési okok miatt elmarad a koncert.

Augusztus 29-én szinte semmi sem változott - olvasható a PRESStige blogjában.

A tervek megvoltak, a program is összeállt. Aztán mégsem lett semmi.
A fórumozóknek sem tetszik a szervezők munkája.
A népszerű Quimby együttes miatt is sokan látogattak el a somorjai ONE Fesztiválra. A fesztiválon senki nem tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy mely koncertek valósulnak meg, és melyek maradnak el, így "szájról szájra" terjedtek az információk, féligazságok.


A somorjai fesztivál tétlen.
A somorjai fesztivál tétlen. Fotó: PRESStige


Így volt ez a Quimby koncertjével is. A magyar könnyűzenei élet meghatározó csapata megjelent ugyan a fesztiválon, de nem lépett fel.

A zenekar a következő közlemény tette közzé honlapján: "Sajnáljuk, hogy a mai koncert Somorján elmaradt - ott voltunk teljes felszereléssel zenélésre készen, de sajnos a fesztivál nem tudta biztosítani a koncerthez szükséges és előre leegyeztetett feltételeket. Reméljük, hogy aki ott volt, a megtartott koncerteken jól érezte magát, és hamarosan egy másik alkalommal találkozunk!"

Korábban.

Olvasóink írták

  • 2. LEHELKE 2008. augusztus 29. 16:06
    „SZLOVAKIABAN EGYRE NAGYOBB MERTEKBEN ULDOZIK A MAGYAROKAT ! SZLOVAK FSISZTA SZERVEZETEK UTIK FEL A LABUKAT EGYRE NAGYOBB MERTEKBEN A MAGYAROK ELLEN !! A SZLOVAK POLITIKUSOK 90%-A KEMENYEN USZITJA A SZLOVAKOKAT A MAGYAROK ELLEN !! NE FELEJTSUK EL MIT MUVELTEK A MAGYAROKKAL CSEH- SZLOVAKIABAN !!! RENGETEG MAGYAR ELTUNT,KINYIRTAK OKET ,TELJES VAGYONUKTOL MEGFOSZTOTTAK A MAGYAR CSALADOKAT ES 15 MAGYAR SZARMAZASU GROFOT( ARISZTOKRATAT) OLTEK MEG A CSEH-SZLOVAKOK OSSZEFOGVA ! 500.000 MAGYART KIULDOZTEK A FELVIDEKROL EGY BATYUVAL!!!!!!!! AZ 1 HETES CSECSEMOTOL A 99 EVES OREGEKET LOKTEK KI AZ OTTHONUKBOL !!! NE FELEJTSUNK !!!!! A SZLOVAKOK EGYRE JOBBAN ULDOZIK A MAGYAROKAT MEGINT !!!! MAGYAROK EBRESZTOO !!!!!!”
  • 1. /joco1 2008. augusztus 29. 15:31
    „? Szervezési hiba? vagy már oda is "bejelentkeztek" az egomi náci táborozok?Tudjátok kik holt részegen átmentek a "tuloldalra" és náci jelképeket viselve, fasiszta jelszavakat és köszöntést imitálva "gondott" okoztak az ott lakoknak, de föleg a magyar"barát" szlovák rendörségnek.Ezek csak kérdések és nem kijelentések.Tehát várom én is a konkrét okok felsorolását.De nem lepödnék meg az én "verziom" esetleges megléte esetén sem!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több tucat halott és súlyos beteg a kanadai járványban

Kanada - Legalább 65-en haltak vagy betegedtek meg azoktól a húsoktól, amiket a liszteriózist nevű betegséget okozó baktérium fertőzött meg. A kanadai szakemberek közlése szerint a járvány terjed. Tovább olvasom