Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Eljárás a nemzeti zászlót WC-papírként ábrázoló díjnyertes fotó ellen

Büntetőjogi eljárást kezdeményezett szerdán a francia igazságügyi miniszter mindazok ellen, akik közzétették azt a "politikailag inkorrekt" fotópályázaton fődíjat nyert képet, amelyen egy ülepét a francia nemzeti lobogóval éppen kitörlő férfi látható hátulról.

Az ominózus felvétel a legnagyobb francia könyváruházlánc, a FNAC nizzai boltjának amatőröknek meghirdetett fotópályázatán március 6-án a politikailag inkorrekt kategóriában a zsűri "kedvence" lett, majd március 19-én a díjazott fotót a Métro című ingyenes napilap leközölte.

"Michele Alliot-Marie büntetőjogi eljárást kezdeményezett ez ellen az elfogadhatatlan tett ellen" - közölte az igazságügyi tárca szóvivője. Guillaume Didier elmondta: a miniszter döntését Nizza és környéke kormánypárti képviselőjének, Eric Ciottinak a kérésére hozta meg.

A szóvivő úgy vélte, hogy a hatályos törvények szerint büntethető egy a francia zászló elleni "ilyen elfogadhatatlan cselekmény", de ha mégsem, a minisztérium törvénymódosítást fog kezdeményezni ennek érdekében.

A tárca megbízásából jelenleg a nizzai ügyészség azt vizsgálja, hogy jelen esetben fennáll-e a nemzeti jelkép meggyalázásának szabálysértése.
A minisztérium figyelmét a díjnyertes fotóra irányító képviselő elmondta, hogy őt veteránegyesületek értesítették, és számos levelet kapott felháborodott választóktól is.

A FNAC azzal védekezett, hogy a zsűri a téma, "a politikailag inkorrekt" átütő megvalósítását díjazta a fotóban, amelyben egyáltalán nem érzékelte a francia lobogó iránti tiszteletlenség szándékát. A tiltakozások miatt azonban a könyváruház a fotó készítőjét, annak beleegyezésével, levette a díjazottak listájáról, s a kép sincs már kiállítva a nizzai boltban.

A Métro újság pedig azt hangsúlyozta, hogy a fotó közlésével a lap egy helyi eseményről és az akörüli vitáról számolt be. "A kérdés az, hogy hol van a művészet, a provokáció és a szólásszabadság határa" - jelentette ki Frédéric Vézard, a lap főszerkesztője.

Olvasóink írták

  • 1. bonita2 2010. április 22. 22:52
    „Ez egy kicsit durva volt!:(”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vulkánkitörés - Tisztul az ég Izland fölött

Az izlandi vulkánkitörés a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadásoknál is nagyobb hatással… Tovább olvasom