Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Elítéltek két tibetit önégetésre való felbujtás miatt

Felfüggesztett halálbüntetésre, illetve 10 év börtönre ítélt egy kínai bíróság két tibetit, mert nyolc embert rávett arra, hogy gyújtsa fel magát.
Felfüggesztett halálbüntetésre, illetve 10 év börtönre ítélt egy kínai bíróság két tibetit, mert nyolc embert rávett arra, hogy gyújtsa fel magát a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban - jelentette a kínai média csütörtökön.

Az Apa megyei bíróság megállapítása szerint Lorang Koncsok és Lorang Tsering három év alatt nyolc tibetit bujtott fel önégetés elkövetésére, közülük hárman - egy 23 és egy 19 éves szerzetes, valamint egy 19 éves pásztor - belehaltak sérüléseikbe.

A 40 éves Lorang Koncsok két évre felfüggesztett halálbüntetést kapott, ami a kínai joggyakorlatban lényegében életfogytig tartó szabadságvesztést jelent, míg unokaöccsét, a 31 éves Lorang Tseringet 10 év börtönbüntetésre ítélték. A két férfit szándékos emberölésben találták bűnösnek.

A tudományos fokozattal rendelkező Lorang Koncsok, a Kirti kolostor szerzetese vallomásában elismerte, a helyi szerzeteseknek és buddhista hívőknek azt hirdette, hogy az önégetés nem ellentétes a buddhista tanításokkal, s akik így lesznek öngyilkosok, azok "hősök". Amikor azt firtatták a bíróságon, gondolt-e arra, hogy felgyújtsa magát, azt válaszolta: nem merné megtenni, mert fél a haláltól és a fájdalomtól.

A bírósági végzés szerint a fővádlott hosszú ideje tartott fenn szoros kapcsolatot egy, a Tibet függetlenségéért küzdő, Indiában működő csoport képviselőjével, akinek eljuttatta az önégetőkről szóló információkat. Ezeket egyes külföldi sajtóorgánumok propaganda célokra használták - állapította meg a bíróság.

A fővádlott bűnösnek vallotta magát, megbánást tanúsított, ezért enyhítették a büntetését.

Lorang Tsering szerepe másodlagos volt, többnyire a szerzetes nagybátyja utasításait hajtotta végre. Az indoklás szerint a hatóságokkal való együttműködése miatt szintén enyhébb büntetést kapott.

Az ítélethirdetésen több mint 130-an voltak jelen, köztük az elítéltek hozzátartozói és barátai, valamint újságírók.

A tibetiek lakta területeken az elmúlt négy évben több mint kilencvenen gyújtották fel magukat. Tibeti emigráns szervezetek szerint az önégetések tiltakozások a "kínai elnyomás" ellen és a dalai láma hazatérését követelő akciók, míg pekingi és helyi tibeti vezetők álláspontja szerint a Tibet függetlenségéért harcoló erők áldoznak fel ily módon többnyire fiatal életeket, hogy a "tibeti kérdést" nemzetközi szinten napirenden tartsák.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy tonna lopott aranyat foglaltak le

Négy külföldit őrizetbe vettek, mert egy teherautón Dél-Afrikában négy tonna illegálisan bányászott… Tovább olvasom