Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 33°C Még több cikk.

Elindult a Discovery űrsikló

Hét asztronautával a fedélzetén közép-európai idő szerint szombaton késő este elindult a Kennedy Űrközpontból a Discovery űrsikló.
Az űrhajó - amely fedélzetén szállítja a Kibo nevű japán laboratórium legnagyobb elemét - hétfőn éri el a Nemzetközi Űrállomást (ISS) - közölte a NASA. Az Amerikai Űrkutatási Hivatal szerint a floridai Cape Canaveralból kilőtt űrsiklóról a felszállás során öt kisebb habdarab vált le. Ez azonban a szakértők szerint nem veszélyezteti a jármű biztonságát.

A Discovery 14 napos küldetése alatt a hat amerikai és egy japán asztronautából álló legénység három űrsétát hajt majd végre. Ezek során a japán gyártmányú Kibo (Remény) laboratóriumot szerelik majd, amelyet most egy majdnem 15 tonnás egységgel és egy 10 méter hosszú robotkarral bővítenek ki. A szerkezetet idén márciusban kezdték el összeállítani, a mostani munkálatok után szükség lesz egy harmadik misszióra is - várhatóan 2009 májusában -, hogy munkába állíthassák a szerkezetet. Amikor elkészül, a Kibo lesz a legnagyobb kutatómodul a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomáson, amelyen négy kutató dolgozhat majd egy időben.

Az űrsikló emellett alkatrészt szállít az ISS meghibásodott mellékhelyiségének javításához is. Az űrállomás egyetlen, orosz gyártmányú WC-je a héten romlott el, és mivel az ott tartózkodó űrhajósok nem tudták azt megjavítani, cserealkatrészt igényeltek a Földről. Ősszel egyébként még egy illemhelyet kap az űrállomás, így a csúcsforgalmi időszakokban - amikor a létszám háromról hat főre nő - két WC szolgálja majd ki az asztronautákat.

Az űrsiklóval utazó űrhajósok egyike, a robotspecialista Greg Chamitoff a kéthetes misszió után az űrállomáson marad, visszatér azonban a Földre Garrett Reisman, aki már három hónapot töltött az űrben. A Discoverynek ez a harmadik útja idén. Erre az évre egy negyediket is terveznek: az elképzelések szerint október 9-én indul el, a legénység akkor a Hubble űrteleszkópot szereli majd.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lezuhant egy kínai mentőhelikopter

Tizennégy emberrel a fedélzetén lezuhant egy kínai katonai helikopter - közölte a Xinhua állami… Tovább olvasom