Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Elhullatták szandálszögeiket a római kori katonák

Eddig több mint ezerkétszáz fém szögre bukkantak német régészek a Göttingen környéki egykori római tábor területén.
Klaus Grote, az ásatásokat végző göttingeni régészcsoport egyik tagja elmondta, a szandálszögeken kívül is nagyon sok leletet találtak a 2009-ben fémdetektorok segítségével végzett ásatás és kutatási akció során. Lábvértek, íjak és nyílhegyek is előkerültek.

Emellett számos szerszámot, például pengéket, vésőket, illetve egy aranylemezt is találtak. Az egyik legértékesebb lelet egy színesfém érme. A 2003-ban a Werra folyó magas partján felfedezett egykori római tábor területén a szandálszögeken kívül eddig ezerhatszáz fémdarabot találtak. Ezek között érmék és ékszerek, különösen ritka és értékes légiós tőrök, fejszék is találhatóak. Egyedülállónak számít egy fémből készült különleges béklyó, amelynek segítségével a fogoly lábát és kezeit egyszerre tudták lekötözni.

A szakemberek között is szenzációszámba megy az egyik legújabb felfedezés, egy kőtéglákból készített pince. Grote szerint feltehetőleg egy silószerű, élelmiszerek hűtésére és tárolására kialakított föld alatti raktárról van szó. Mivel a kutatást támogató pénzalap keretei kiürültek, idén nem végeznek ásatásokat a római kori tábor huszonöt hektáros környékén, hanem az eddig talált leletek kiértékelésével fognak foglalkozni a tudósok.

Az eddigi legérdekesebb darabokat egy időszakos kiállítás keretében mutatják be Hannoversche Münden városban. Az egykori tábort az eddigi ismeretek szerint Drusus római hadvezér hozta létre kétezer évvel ezelőtt, hogy innen indítsa hadjáratait a germánok ellen az Elba irányába.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kormányellenes ellenzéki tüntetés volt Pozsonyban

A szlovák kormány politikája ellen tüntetett szombaton Pozsonyban hat ellenzéki pártelnök és több… Tovább olvasom