Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Elhagyták az elfoglalt pakisztáni erődöt a fegyveresek

Az iszlamista fegyveresek visszavonultak abból a pakisztáni katonai erődből, amit egy nappal korábban foglaltak el az afgán határ közelben - közölte a pakisztáni hadsereg. A hadsereg közleménye szerint 15 katonájuk még mindig nem került elő. Az erődben 42 katona volt a támadás idején, heten meghaltak az ostrom alatt.
A hadsereg rövid közleménye szerint az iszlamista fegyveresek elhagyták az Észak-Vazirisztánban lévő katonai erődöt, amit még szerdára virradó éjszaka foglaltak el. A bejelentést független forrásból egyelőre még nem erősítették meg. A nagyjából négyszáz főből álló ostromló alakulat az éj leple alatt vette körbe a távoli erődöt, gránátokkal berobbantottak a falát, berontottak, majd átvették az irányítást a hadsereg állása felett. Az erődben szolgálatot teljesítő 42 katona közül az első jelentések szerint 15-nek sikerült elmenekülnie - ők később egy közeli támaszponton jelentkeztek, de a többiek sorsáról nem tudnak semmit. A hadsereg csütörtökön közölte, hogy további öt katonájuknak sikerült eljutnia egy közeli faluba, de 15-en még mindig nem kerültek elő. Az ostromban több mint negyven iszlamista lázadó és hét pakisztáni katona halt meg. A hadsereg elmondása szerint támadás ért egy másik erődöt is Vazirisztán déli részén, és mindkét erőd környékén is összecsapások voltak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Robbanás egy ausztrál borászatban - 2 halott

Ketten meghaltak, egy másik ember pedig súlyosan megsérül, amikor robbanás történt egy borászatban… Tovább olvasom