Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Elfogatóparancs Rafszandzsáni volt iráni elnök ellen

Egy argentin bíró nemzetközi elfogatóparancsot adott ki csütörtökön Ali Akbar Hasemi Rafszandzsáni volt iráni elnök és nyolc más iráni vezető ellen a Buenos Aires-i zsidó közösségi központ 1994-es felrobbantásával összefüggésben.
Rodolfo Canicoba szövetségi bíró azután cselekedett így, hogy argentin vizsgálóbírók és ügyészek a múlt hónapban hivatalosan is Iránt vádolták meg a merénylet megrendelésével, pártfogoltját, a libanoni síita Hezbollah szervezetet pedig a végrehajtással. Akkoriban Rafszandzsáni volt Irán elnöke. Teherán tagadja, hogy bármi köze lenne a bűncselekményhez.

Az Argentin Izraelita Önsegélyező Egylet székháza (egyben zsidó kulturális központ) ellen elkövetett 1994-es merénylet 85 halálos áldozatot követelt, és 300 ember sebesülését okozta. Eddig még senkit sem vontak felelősségre az ügyben. 1994 óta sok bírálat érte az argentin kormányokat a vizsgálat lassúságáért és eredménytelenségéért - elsősorban a mintegy 300 ezres argentínai zsidó közösség részéről. Az argentin állam azonban csak 2005-ben ismerte el felelősségét a vizsgálat hiányosságaiban: Nestor Kirchner elnök volt az első, aki "magára vette" a bírálatokat, és intézkedett az ezzel kapcsolatos munka megjavítása végett.

Izraeli és amerikai tisztségviselők már régóta hangoztatják, hogy meggyőződésük szerint a Hezbollah követte el a merényletet Irán biztatására és támogatásával.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Saját jogkörét is megnyirbálta a kirgiz államfő

Kurmanbek Bakijev kirgiz államfő a belpolitikai válság megoldása érdekében aláírta csütörtökön a… Tovább olvasom