Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Elektromosautó-kölcsönzőt indítanak Párizsban

Önkiszolgáló elektromosautó-kölcsönző rendszert indítanak Párizsban jövő ősztől.

A tervek szerint a környezetbarát kocsik kölcsönzése nem kerül majd többe, mint a metró használata - közölte a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása (www.telegraph.co.uk). Bertrand Delanoë, Párizs szocialista párti polgármestere reményét fejezte ki, hogy az Autolib legalább annyira népszerű lesz, mint a 2007-ben általa bevezetett, és azóta több nagyváros által átvett biciklikölcsönző rendszer, a Vélib. Az Autolib flottájába háromezer kis méretű, némi meglepetésre kék színű, buborékformájú autó tartozik majd, amelyek városszerte - beleértve a külvárosokat is - ezer önkiszolgáló állomásról lesznek kölcsönözhetők.

A rendszer használatának alapdíja éves előfizetőknek havonta mindössze 12 euró (3300 forint) lesz, az egyes kölcsönzésekkor pedig öt eurót kell fizetni az első fél órában, négyet a másodikban, majd hatot minden továbbiban. Az árszabás lényege - akárcsak a Vélib esetében - a rövid utazások ösztönzése. Az egyszeri heti alapdíj 15 euró, a napi alapdíj 10 euró lesz. A Bolloré francia nagyvállalati csoport által gyártott, GPS-szel felszerelt kocsik végsebessége 130 km/h, egy töltéssel 250 kilométert tudnak megtenni, az elemek újratöltése pedig átlagosan négy órát vesz igénybe.

Az autókat online, telefonon vagy a kölcsönző állomásokon lehet majd lefoglalni, és ugyancsak előre lefoglalhatók lesznek a parkolóhelyek egy-egy utazás végére. A hírhedten ideges párizsi autóvezetőknek biztosan időbe telik majd hozzászokni a kis autó lassú gyorsulásához - 60 km/h-ra 6,3 másodperc -, a polgármester mégis reméli, hogy az Autolib forradalmasítani fogja a párizsi közlekedést. Erre van is esély, hiszen az előzetes felmérések szerint a francia főváros lakói közül 2,4 millióan szándékoznak használni a rendszert, amelynek 160-200-ezer előfizetőre van szüksége, hogy gazdaságilag életképes legyen. Bertrand Delanoë szabályos háborút hirdetett a magántulajdonban lévő autók ellen: a polgármestersége alatt kiépített busz- és kerékpársáv hálózat valódi átok az autósoknak, ráadásul tervei között szerepel a belváros jelentős területeinek és a Szajna-menti sugárutaknak gyalogos övezetté alakítása is.

Jelenleg a párizsiak 42 százalékának van autója, 16 százalékuk azonban kevesebb, mint havonta egyszer használja. A városvezetés által kiválasztott autó gyártója, a Bolloré 60 millió eurót (16,4 milliárd forintot) ruház be az összességében mintegy 110 millió euróba (30,1 milliárd forint) kerülő rendszer kiépítésébe. A francia holding tulajdonosa, Vincent Bolloré többek között arról ismert, hogy kölcsönadta óriásjachtját a frissen francia elnökké választott Nicolas Sarkozynek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hóvihar érte el az USA nyugati partvidékét

Hatalmas hóvihar és özönvízszerű eső érte el vasárnap az Egyesült Államok nyugati partvidékét,… Tovább olvasom