Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Éjjeliőr lopta el a Degas képet?

Egy múzeumi éjjeliőrt gyanúsított a francia rendőrség azzal, hogy köze volt Edgar Degas egy Marseille-ben kiállított festményének csütörtökre virradóra történt ellopásához, de péntek délután vádemelés nélkül szabadon engedték.


A Cantini múzeum - itt volt kiállítva Degas műve - egyik éjjeliőréről van szó - mondta egy igazságügyi forrás. A kóristák (Les Choristes) című, 32-szer 27 cm-es pasztellképet a párizsi Musée d'Orsay adta kölcsön a Cantini múzeumnak egy Degas műveiből összeállított kiállításra, amely január 3. után tovább utazott volna Olaszországba és Kanadába.

Az 1877-ben alkotott festményről az eltűnése után azt közölték, hogy 30 millió eurót ér, de péntekre kiderült, hogy félreértésről volt szó, az első pillanatban összekeverték egy másik művel, s ezt a képet "csak" mintegy 800 ezer euróra becsüli a franciaországi múzeumok felügyelő szerve. A képet egyelőre nem találják.

Az első kihallgatások alapján - közölték a nyomozáshoz közel álló forrásból - úgy gondolták, hogy a lopás csütörtök hajnali 5 és 7 óra között, az előállított alkalmazott munkaidejében történt. A marseille-i múzeumot csütörtök délben bezárták a nyomozás érdekeire hivatkozva, de a polgármesteri hivatal közlése szerint szombaton és vasárnap már látogatható a kiállítás.

Az eltűnt Degas-kép egyike volt annak a válogatásnak, amelyet Németországból, Svájcból, Olaszországból, Kanadából, az Egyesült Államokból, továbbá a párizsi Louvre-ból és a Musée díOrsayból érkezett 200 darabból állítottak össze. A kiállítás október 6-án nyílt, most vasárnap zárul, és a polgármesteri hivatal szerint eddig 70 ezer nézőt vonzott. Február elejére az olaszországi Roveretóba, júniusra pedig a kanadai Torontóba várják.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszafordították a repülőt egy csomag miatt

Visszafordították a Northwest Airlines Orlandóból Detroit felé tartó járatát Tennesseebe, miután… Tovább olvasom