Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Egyre több őssejtet illetve csontvelőt adományoznak a németek

Egyre többen adományoznak Németországban őssejtet, hogy ezzel segítsenek a leukémiában vagy egyéb súlyos betegségben szenvedők megmentésében.

Több mint 5600 alkalommal vetettek le szervezetükből őssejtet 2010-ben a német adományozók - adta hírül a Német Csontvelődonor-regisztrációs Központ (ZKRD) Ulmban. Ez csaknem 800-zal több adományt, azaz 18 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

"Több mint tíz évre visszamenőleg tudjuk figyelemmel követni az évenkénti növekedés arányát" - fejtette ki Carlheinz Müller, a ZKRD vezetője. A leukémiában vagy egyéb súlyos hematológiás betegségekben szenvedők esetében sokszor ezek az adományok jelentik az egyetlen esélyt a gyógyulásra és a túlélésre. Németországban összesen több mint négymillió adományozni kívánó lehetséges donort regisztráltak eddig. Szükség esetén közöttük keresnek az egyes betegnek megfelelő, egyező donort.

A szükséges előkezelést követően az adományozótól levett őssejteket infúzión keresztül juttatják be a beteg szervezetbe, amely ennek segítségével hozzákezd az új vérképző rendszer kiépítéséhez.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Líbia - Holttestekre bukkantak a Tripoli előtti vizeken

Nagy valószínűséggel Olaszországba tartó menekültek holttesteire bukkantak a héten a Tripoli előtti… Tovább olvasom