Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Egyre több a sínlopás, szigorítást kér a vasút

Ugrásszerűen megnőtt a vasúti berendezések, főként a sínek lopása az idei első negyedévben Nyugat-Ukrajna vonalain.

A lembergi (lvivi) vasút-igazgatóság sajtószóvivői irodájának közlése szerint 2010 első három hónapja során a nyugat-ukrajnai régióban 61 fémlopással kapcsolatos esetet regisztráltak, míg a tavalyi év azonos időszakában csak 35-öt. A vasúti berendezéseket károsító fémtolvajok az ungvári, lembergi és rivnei vonalfőnökségek területén a legaktívabbak – adták hírül kedden nyugat-ukrajnai internetes hírportálok.

A beszámoló szerint a kárpátaljai, vagyis az ungvári vonalfőnökség felügyelete alá tartozó vonalakon a január-márciusi időszakban 26 esetben követtek el fémlopást, ebből 12 Ungvár környékén történt. A lembergi vonalfőnökség területén 12, a rivnein 10 lopást regisztráltak.

Vasúti szakemberek szerint a fémtolvajok, akik a felszedett síneket, kábeleket eladják, nem törődnek azzal, hogy cselekedetükkel utasok százainak az életét sodorják veszélybe. Úgy vélik, a tolvajok cinkosainak kell tekinteni a lopott fémtárgyakat átvevő vállalkozókat. A vasút vezetése ezért azt kéri a rendőrségtől, hogy szigorítsa meg a fémhulladék-átvevőhelyek ellenőrzését.

A vasúti berendezéseket leggyakrabban települések közelében lopkodják, amiből a hatóságok arra következtetnek, hogy az elkövetők főként munkanélküliek lehetnek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Repülőbaleset Hongkongban: a tűz a gépen

Leszállás közben kigyulladt egy Airbus XC780-as repülőgép egyik kereke, a balesetben legalább öten… Tovább olvasom