Kisalföld logö

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 0°C | 6°C Még több cikk.

Egyiptomi katonákkal végzett egy autóba rejtett pokolgép

Legalább huszonhat egyiptomi katona meghalt, huszonnyolc megsebesült pénteken egy autóba rejtett pokolgép robbanásában a Sínai-félszigeten - közölték biztonsági források.

A tájékoztatás szerint az öngyilkos merénylő egy katonai konvoj elhaladásakor hozta működésbe a robbanószerkezetet a gázai határ közelében, a félsziget északi részén található el-Arístól északnyugatra. A hatóságok attól tartanak, hogy a halottak száma még tovább emelkedhet, mivel a sebesültek közül néhányan válságos állapotban vannak.

"A sebesültek többsége súlyos sérüléseket szenvedett, nem is sikerült még mindegyiküket kórházba szállítani" - közölte az egészségügyi minisztérium egyik illetékese az AFP francia hírügynökséggel. A merénylet elkövetését eddig egyetlen szervezet sem vállalta, a feltételezések szerint azonban az Anszár Beit al-Makdisz (Jeruzsálem Védelmezői) nevű terrormilícia áll a támadás mögött.

A rajtaütés után néhány órával egy másik támadást is végrehajtottak a Sínai-félszigeten. Egy férfi tüzet nyitott a biztonsági erők tagjaira egy katonai ellenőrzőpontnál el-Arísban. Az eddigi információk szerint az akcióban hárman életüket vesztették. Helyi lakosok ezt megelőzően egy óriási robbanást hallottak el-Arís közelében.

A nevük elhallgatását kérő informátorok szerint iszlamisták támadhattak egy katonai létesítményre. Vasárnap hét egyiptomi katonával végeztek a Sínai-félszigeten. A terület északi fele szélsőséges iszlám harcosok menedéke, ők rendszeresen intéznek támadásokat az egyiptomi hadsereg és a biztonsági erők ellen.

Mohamed Murszi iszlamista elnök tavaly júliusi elmozdítása óta az észak-afrikai országban felerősödött a különböző dzsihadista csoportok jelenléte, s a helyzet tovább romlott a szomszédos líbiai központi hatalom szétesésével. A két ország több mint ezer kilométeres sivatagi határa nem akadály az egész térségben működő terrorcsoportok és bűnbandák számára. Egyiptomban nemrég felütötte fejét a Szíriában és Irakban jelentős területeket uraló Iszlám Állam dzsihadista milícia is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Függőhíd épül két alpesi csúcs között

A világon elsőként kötöttek össze függőhíddal két alpesi hegycsúcsot Svájcban, háromezer méteres… Tovább olvasom