Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Ebola: újabb ember halt meg a járvány miatt Nigériában

Az újabb halálesettel már háromra nőtt a járvány áldozatainak száma a nyugat-afrikai országban. A járvány halálos áldozatainak száma már az ezer is meghaladta.
A tájékoztatás szerint a 36 éves férfi a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) lagoszi irodájában dolgozott.
Az áldozat kapcsolatban volt az amerikai Patrick Sawyerrel, a libériai pénzügyminisztérium egyik vezető munkatársával, aki július 25-én halt meg az eddig több mint ezer ember halálát okozó vírus következtében Nigériában.

Az abujai egészségügyi minisztérium arról számolt be, hogy eddig tíz megbetegedést regisztráltak az Afrika legnépesebb országaként számon tartott Nigériában.

Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) augusztus 11-én közölte, hogy meghaladta az ezret a járvány halálos áldozatainak száma.

A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hillary Clinton bocsánatot kért Obamától

Clinton gy amerikai lapnak adott interjújában bírálta az amerikai elnök külpolitikáját, ezért kért… Tovább olvasom