Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Dioxinbotrány - Meredeken zuhannak a német sertésárak

A német dioxinbotrány január eleji kirobbanása óta mintegy 40 százalékkal csökkentek a sertésárak Németországban, a német gazdaszövetség, a DBV pénteki közlése szerint.

A DBV szerint az árzuhanás olyan nagy mértékű, hogy sertéstenyésztő vállalkozások fennmaradását is fenyegeti.

A német kormány csütörtökön jelentette be, hogy alacsony kamatú áthidaló hitelekkel segítik az átmeneti likviditási gondokkal küzdő gazdaságokat. A DBV úgy becsli, hogy a dioxinbotrány összesen mintegy 100 millió euróval károsítja meg a német gazdákat, részben az érintett termékek árcsökkenése, részben az állattenyésztő-telepek bezárása miatt.

Franciaország már külön EU-segély folyósítását kérte az uniós sertéságazat számára, és az európai takarmányipari szövetség (FEFAC) ugyancsak megkongatta a vészharangot. A szervezet szerint az uniós sertéságazat a piac összeomlásának közelében van: a jelenlegi sertéspiaci válságot - amelyet elsősorban a magas takarmányárak és a nyomott húsárak idéznek elő - tovább súlyosbította a német dioxinbotrány, részben a német exportpiacok lezárása, részben a hazai fogyasztás ugrásszerű csökkenése nyomán.

Olvasóink írták

  • 2. pancser 2011. január 21. 23:24
    „Az ilyen feltételezésektől is esik az élősertés felvásárlási ára! Mert esik. A magyar sertéstenyésztők már most érzik ezt. A médiák óriási károkat képesek okozni a tudatlansággal párosulva. Magam nem félek a dioxinos hústól, direkte német húst keresek, van is belőle minden áruházban. A fekete erdei szeletelt sonka remek például sajttal együtt a pulykamellbe göngyölve.”
  • 1. arrabonem 2011. január 21. 16:45
    „Valahol az országban szorgos kezek már nagyüzemben nyomják a magyar címkét a német húsra...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megnyílik a határ a munkaerő-kölcsönző cégek számára is

A munkajogi harmonizációs törvényt akarja megszigorítani az osztrák kormány a magyarokra is… Tovább olvasom