Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Dél-koreai kompbaleset: feltárták a baleset okait

A megengedettnél jóval nagyobb tömegű rakomány, a hajó illegális átalakítása és a kormányos szakértelmének hiánya együttesen vezetett a Sewol komp áprilisi elsüllyedéséhez.
A megengedettnél jóval nagyobb tömegű rakomány, a hajó illegális átalakítása és a kormányos szakértelmének hiánya együttesen vezetett a Sewol dél-koreai komp áprilisi elsüllyedéséhez, amely több mint 300 ember halálát okozta - mutatott rá hétfőn a dél-koreai állami ügyészség a baleset okainak feltárására öt hónappal ezelőtt indított vizsgálat eredményeit ismertetve.

A hajó a baleset bekövetkeztekor 3 606 tonnányi árut és gépkocsit szállított, vagyis a rakomány súlya háromszorosa volt a maximálisan javasoltnak - hívta fel a figyelmet az ügyészség. Ezenkívül a komp stabilitására nagyban hatással volt a hajó kapacitásnövelés céljából előzőleg elvégzett átalakítása. Ez döntő módon hozzájárult a jármű felborulásához, amely azután következett be, hogy az erős hullámzás közepette a legénység egyik tapasztalatlan tagja hirtelen irányt váltott. Az ügyészség megállapítása szerint utóbbi manőver visszafordíthatatlanul destabilizálta a hajót.

A vizsgálat rámutatott a parti őrség felelősségére is, mivel utóbbi az ügyészség szerint a baleset megtörténtekor nem a kellő gyorsasággal és körültekintéssel járt el, ami miatt kevesebb utas életét tudták megmenteni. A hatóságok szerint a baleset helyszínére elsőként érkező hajó a kelleténél lassabban ért oda, az illetékes jindói parti őrség munkatársai pedig az első segélyhívás fogadása után nem tartották be az ilyenkor követendő eljárás lépéseit.

Az ügyészség ezen kívül azzal vádolja a parti őrség egyik kapitányát, hogy eltüntette, illetve meghamisította a tragédia napján, április 16-án készült dokumentumokat, hogy így fedje el az elkövetett mulasztásokat.

A hatóságok a szerencsétlenül járt Sewol komphajó ügyével összefüggésben 399 embert vettek őrizetbe, további 154 embert - köztük a parti őrség négy tisztségviselőjét - a vizsgálat idején tartóztattak le a tragédiában közvetve vagy közvetlenül játszott szerepükért.

A komp kapitányát és a legénység három tagját súlyos gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják, és akár halálbüntetést is kaphatnak, igaz, ezt a büntetési formát Dél-Koreában csak ritkán alkalmazzák. A legénység további 11 tagja ellen halált okozó gondatlan veszélyeztetés a vád, amely életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható.

A Sewol komp 476 emberrel a fedélzetén április 16-án, Dél-Korea délnyugati partjainál süllyedt el. A tragédiában 304-en, többségében középiskolások vesztették életüket, 10 ember holtteste a mai napig nem került elő. Ez volt az ország történetének legsúlyosabb hajóbalesete.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szexuális zaklatás miatt őrizetbe vettek kilenc rendőrt Egyiptomban

Szexuális zaklatás miatt kilenc rendőr ellen indítottak eljárást a felső-egyiptomi Minja városában -… Tovább olvasom