Kisalföld logö

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 13°C | 20°C

Csehországban marad a vizitdíj és a kórházi napidíj

Nem alkotmányellenesek az idén januárban bevezetett cseh egészségügyi díjak - mondta ki kedden az ország brünni (Brno) székhelyű alkotmánybírósága. Az állásfoglalást csak egy héttel azután tette közzé a testület, hogy döntött a legnagyobb ellenzéki párt, a szociáldemokraták beadványáról. Jiří Paroubek pártja arra hivatkozott, hogy a különféle díjak nincsenek összhangban az alapvető emberei jogokkal és szabadságokkal, amelyek tiszteletben tartásából a cseh alkotmány is kiindul.
Mirek Topolánek jobbközép kormánya idén januártól számos változtatást vezet be a cseh egészségügyben. Vizitdíjként 30 cseh koronát kell fizetniük a betegeknek, ami nagyjából 300 forintnak megfelelő összeg. Ugyanennyibe kerül egy receptre felírt gyógyszer kiváltása. Az kórházi napidíj 90 korona, vagyis körülbelül 900 forint. Az éves felső összeghatár ötezer korona (hozzávetőleg 50 ezer forint). Mentesülnek a díjfizetés alól a háromévesnél fiatalabb, krónikus betegségben szenvedők és az anyagi szükséghelyzetben lévők.

Michal Haąek, a cseh szociáldemokraták alsóházi frakcióvezetője a Független Hírügynökséghez eljuttatott keddi nyilatkozatában emlékeztet: az alkotmánybíróság nagyon szoros szavazataránnyal, 8:7 arányban foglalt állást úgy, hogy a díjak nem ütköznek az alaptörvénybe. Az ellenzéki párt továbbra is minden parlamenti eszközzel küzdeni fog azok eltörléséért. Törvényjavaslatot nyújtanak be például, hogy a gyerekek, az idősek és az alacsony jövedelműek a díjfizetés alól teljesen mentesüljenek. "A Cseh Szociáldemokrata Párt világosan azt mondja, hogy országos viszonylatban törli a díjakat, amint újra átveszi a kormányzást" - szögezte le közleményében az ellenzéki szociáldemokraták parlamenti frakcióvezetője.

Olvasóink írták

  • 6. seleron 2008. május 29. 16:13
    „Csehország is elhagy minket de jó. A végén Albánia szintjére süllyed az ország de jó”
  • 5. miracle 2008. május 28. 22:42
    „Dew
    És hogyan érintette a költségvetést? Csak mert az AB szerint nem költségvetési tétel...”
  • 4. Dew 2008. május 28. 21:08
    „621: A népszavazás 2009 január 1.-jei határidőt jelölt meg a vizitdíj eltörlésére. Sikeres népszavazás esetén ezzel lehetett (volna) számolni, és úgy alakítani a költségvetést, hogy ezzel már ne számoljanak. Ezzel szemben a miniszterelnök felvetésére március (vagy április, már nem emlékszem) elsejére módosult a dátum, ami bizony az idei költségvetést nagyon is érintette. Ha az eredeti menetrend maradt volna, nem érintette volna.”
  • 3. Soproni 2008. május 28. 20:33
    „Vitizdíj vagy vizitdíj!?”
  • 2. Lexi 2008. május 28. 18:38
    „Nagyon egyetértek veled 621 !
    Aztán meg szidják a kormányt,hogy a csehek is megelőznek bennünket.”
  • 1. 621 2008. május 28. 18:18
    „Nem ez a csoda, hanem az, mikor egyáltalán nem tisztelt alkotmánybíróságunk addig nem költségvetési kérdésként kezeli a vizitdíjat míg dönteni és s..gg...tnyalni kell egy köztársasági elnöki poszt reményében, azután meg mindenki az adókból összehozott költségvetési kompenzálásért hisztiszik...
    Röhej!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Uniós tiltás egy ukrán étolajra

Unió - Elrendelte az Európai Unió egy ukrán étolaj exportját a tagállamokba szerdán, az étolaj… Tovább olvasom