Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Büntetőbíróság elé állítanák Kim Dzsong Unt

Az ENSZ-közgyűlés emberi jogi ügyekben illetékes bizottsága megszavazta a határozatot, ami Phenjan nagykövete szerint kiszámíthatatlan következményekkel fog járni.

Felkérte az ENSZ-közgyűlés emberi jogi ügyekben illetékes bizottsága a világszervezet Biztonsági Tanácsát, hogy vitassa meg az észak-koreai emberi jogi visszaélésekről szóló beszámolókat, és fontolja meg a felelősök Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé állítását.

Határozatában a bizottság azt is ajánlotta, hogy a Biztonsági Tanács hozzon szankciókat az emberiesség elleni bűnöket elkövetők ellen.

A határozatot - amelyről még az ENSZ-közgyűlés egészének is szavaznia kell - 111 vokssal fogadták el 55 tartózkodás és 19 ellenszavazat mellett, és két állandó BT-tag (Kína és Oroszország) is ellene voksolt. Kína azzal érvelt, hogy nem a Biztonsági Tanács a megfelelő fórum az emberi jogokkal kapcsolatos vitákra.

Fogolytábor, kínzások, éheztetés

 

Az elfogadott szöveg kiindulópontja az ENSZ vizsgálóbizottságának februári jelentése volt, amely súlyos visszaélésekről számolt be, köztük fogolytáborok működtetéséről, százezres nagyságrendű bebörtönzöttről, módszeres kínzásokról, éheztetésről, nemi erőszakról és gyilkosságokról is. A megszavazott határozat szerint a jelentés alapján arra kell gondolni, hogy Észak-Koreában emberiesség elleni bűnöket követtek el olyan politika alapján, amelyeket az állam legmagasabb szintjein folytattak évtizedeken át.

A vizsgálóbizottság megemlítette a jelenlegi vezető, Kim Dzsong Un személyes felelősségét is.

Phenjan ENSZ-nagykövete, Szin Szo Ho "kiszámíthatatlan következményekkel" fenyegette meg a határozat kezdeményezőit, köztük az Európai Uniót. Egyebek között azt mondta, hogy Észak-Koreának "nincs már oka tartózkodnia az atomkísérletektől". Kijelentette, hogy nincs szükség az emberi jogokról folytatott párbeszédre sem az EU-val, amelyet észak-koreai illetékesek a szavazással kapcsolatban az Egyesült Államok talpnyalójának neveztek.

Megfigyelők szerint a határozat inkább jelképes jelentőségű, mert arra ugyan alkalmas, hogy növelje az Észak-Koreára nehezedő nyomást az emberi jogok tiszteletben tartásának javítása érdekében, de annak kicsi a valószínűsége, hogy az alapján a népirtást és más súlyos emberiesség ellen bűncselekményeket vizsgáló Nemzetközi Büntetőbíróság eljárást indítson.

Emberi jogi szervezetek üdvözölték a szavazás eredményét, és sürgették a Biztonsági Tanácsot, hogy döntsön a feltételezett észak-koreai bűnök büntetőbíróság elé utalásáról.

 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

1,75 millió dollárt adna Amerika két román bűnözőért

Az amerikai külügy olyan információkért ajánlotta fel a pénzt, amelyek elvezethetnek két román… Tovább olvasom