Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Büntetésből élve temettek el egy 16 éves lányt

Saját családja temetett el élve egy 16 éves török lányt, amiért állítólag foltot ejtett tisztességükön azzal, hogy a feltételezések szerint férfiakkal állt kapcsolatban.
A meggyilkolt lány családja arra gyanakodott, hogy több férfival is kapcsolatban volt, ezért az élve eltemetéssel akarták tisztára mosni a család nevét - számolt be boncolási jegyzőkönyvre hivatkozva az Anadolu török állami hírügynökség csütörtökön.

A lány apját és nagyapját őrizetbe vették, azonban mindketten hallgatásba burkolóztak.

A tinédzserre ülő helyzetben, egy két méter mély sírban találtak rá - számolt be a többségében kurdok által lakott, Délkelet-Anatóliában fekvő Malatya város egyik patológusa. A vizsgálatok szerint a lány tüdejében és gyomrában földet találtak, ami azt bizonyítja, hogy élve temették el. Az áldozat kezét megkötözték és tudatánál volt a bestiális bűncselekmény elkövetésekor - folytatta az orvos szakértő.

A fiatal holttestére még decemberben bukkantak rá a család kertjében, azok után, hogy a lányt több mint egy hónapja eltűntként tartották számon.

Törökországban mind a kormány, mind pedig társadalmi szervezetek számottevő erőfeszítést fejtettek ki az elmúlt években, hogy visszaszorítsák az úgynevezett becsületgyilkosságokat. Ennek ellenére egy, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése elé terjesztett jelentés szerint az országban hozzávetőleg hetente egy ember esik áldozatul ilyenfajta bűncselekménynek. A felmérések szerint a becsületgyilkosság a kurdok lakta övezetekben a legelterjedtebb, és itt találkozik a lakosság részéről a legnagyobb megértéssel. A becsületbűntett immár életfogytiglani börtönnel büntethető az Európai Unióban tagságra törekvő Törökországban.

Olvasóink írták

  • 14. lolita 2010. február 06. 11:49
    „Pontosan igy van ez Azsiahoz tartoznak.Epp eleg gond van velük egesz Europaban mert beilleszkedni nemtudnak,sokan nem is akarnak.”
  • 13. Sárika 2010. február 05. 12:08
    „Pontosan az eltérő normák miatt nem tartom szerencsésnek, hogy az Európai Uniónak a tagja legyen Törökország. Mert onnantól kezdve, hogy teljes jogú tagok lesznek, a saját szokásaikat és normáikat amiket eddig próbáltak elfelejteni a csatlakozás kedvéért rögtön visszasírnák, olyan jogcímen, hogy az a kultúrájuk szerves része (az EU-t hatalmában tartó fene nagy liberalizmusnak köszönhetően). Más vallás, más mentalitás, nem véletlenül harcoltunk ellenük századokon keresztül, most meg hagyjuk őket könnyen besétálni Európába. Így is elég probléma van velük lásd Németország. És sajnos a hitükkel sem tud igazán mit kezdeni Európa. Félreértés ne essék nem vagyok vallás ellenes, de a hagyományaik, a szokásaik, a mentalitásuk sokkal közelebb áll a Közel-keleti államokéhoz, mint Európához. Sőt földrajzi szempontból is nézve inkább Ázsia, mint Európa. Az ugyan igaz, hogy Törökország nagyon sok mindent megtett azért hogy a legnyugatiasabb állam legyen, de attól még nem válnak európaiakká.”
  • 12. MTT 2010. február 05. 11:54
    „21.-ik század, na bravo”
  • 11. dr.oid 2010. február 05. 09:54
    „Azért a törököket ne tévesszétek össze a kurdokkal. Közel 30 millió kurd él ázsiában, és - ha jól tudom - ezzel a világ legnagyobb hazátlan kissebbségéről van szó. Elég sok erőfeszítést tettek már az önállóságra (autonómiára), de a törökök is komolyín írtották őket. 70 milliós Törökország keleti felében vagy 10 millió kurd él. Egyes zord területeken az európaiaktól lényegesen eltérő normák szerint élnek az emberek.”
  • 10. SC 2010. február 05. 09:44
    „9. De lehet,hogy tudnak helyesen írni! :-)”
  • 9. obama 2010. február 05. 09:21
    „ez egy eszeveszett nepseg volt egy kettohoz sajnos szerencsem.brutalisak faragatlanok.tiszteletlenek.”
  • 8. piroskaésabarkasz 2010. február 05. 08:51
    „Még jó hogy,nálunk nem igy járnak el a szülők!Különben az összes park tele lenne friss hantokkal!Ebből is látszik,hogy a törökök nem valók az EU-ba.Teljesen más a kúltúra az identitás!”
  • 7. GabeszI 2010. február 05. 00:24
    „Igen, ez állati tett volt . De nem minden török ilyen. Úgy, ahogy nem mindegyik magyar Győzike, vagy Gyurcsány. Állat mindenhol van, ezért egy nemzetet nem lehet elítélni.
    Engem is bántott, amikor Bécsben mindenhol ki volt írva, hogy "magyar ne lopj". Pedig én is magyar vagyok és soha nem loptam.”
  • 6. ungi 2010. február 05. 00:12
    „En eddig is tudtam, miert nem lelkesedem a törökökert! Bezzeg a fiu gyermekek! Ök kedvükre tehetnek barmit a lanyokkal! Na most sem nöttek a szememben!”
  • 5. Primax 2010. február 04. 22:15
    „Állatok.”
  • 4. Igazamvan 2010. február 04. 20:44
    „moderálva durva”
  • 3. missboogermonster 2010. február 04. 20:27
    „Es ez az orszag tagja akar lenni az Unionak..........???
    Remelem eletfogytiglant fognak kapni!!!!!!”
  • 2. Truder 2010. február 04. 20:23
    „Mit lehet várni egy ilyen baromtól, aki a saját gyerekét élve eltemeti??”
  • 1. meir 2010. február 04. 19:36
    „Allatok!!!! veluk ugyanezt kellene tenni!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálra ítéltek két maffiózót Kínában

Halálra ítéltek egy kínai "keresztapát" csütörtökön egy társával együtt a dél-kínai Csungking… Tovább olvasom