Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Bűnös Izland volt miniszterelnöke a bankrendszer összeomlása miatt

Egy izlandi különleges bíróság bűnösnek találta hétfőn Geir Haarde volt izlandi miniszterelnököt egy vádpontban az észak-európai ország bankrendszerének 2008. évi összeomlása ügyében, de nem szabott ki rá büntetést.
A különleges bíróság szerint Haarde nem hozta meg a szükséges intézkedéseket, így nem tartott a válsággal foglalkozó külön kormányüléseket sem. Ez volt az ellene emelt négy vádpont egyike.

A 61 éves Haarde, aki 2006-tól 2009-ig vezette a kormányt, az első miniszterelnök a világon, aki ellen büntetőeljárás indult a globális bankválság miatt. Március 5-én tett vallomásában azzal védekezett, hogy sem ő, sem a pénzügyi illetékesek nem voltak tisztában az izlandi bankok bizonytalan helyzetével egészen addig, amíg az összeomlás be nem következett. Az ország három legnagyobb bankja egy hét leforgása alatt csődbe ment.

A volt kormányfő minden vádpontban ártatlannak vallotta magát. Ha bűnösnek találják, két évig terjedő szabadságvesztésre ítélhették volna.

A 15 tagú különleges bíróságot 1905-ben hozták létre a kormány tagjai elleni vádemelési (impeachment) eljárások céljából, s a Haarde elleni per volt az első ügye. A négy vádpont közül háromban a testület felmentette a volt kormányfőt, és bár a negyedikben vétkesnek találta őt, úgy határozott, hogy nem szab ki rá büntetést. A bíróság kötelezte az államot, hogy fizesse ki a vádlott ügyvédi költségeit.

Haarde bejelentette, hogy fellebbezést nyújt be az ítélet ellen. Azzal vádolta a bíróságot, hogy politikailag motivált ítéletet hozott, és az esküdtekre nyomás nehezedett, hogy legalább formális elmarasztaló ítéletet hozzanak.

Az izlandiak körében felháborodást és értetlenséget kelt, hogy a csődbe jutott bankok felelősei közül senkit sem állítottak bíróság elé, noha történt néhány vádemelés, és több tucatnyi vizsgálat folyik az ügyben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre több turista úticélja Pozsony

Pozsonyba tavaly mintegy 785 ezer turista látogatott el, csaknem 110 ezerrel több, mint egy évvel… Tovább olvasom