Kisalföld logö

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -1°C | 3°C Még több cikk.

Botrányt okozott az Európai Parlamentben Rydzyk atya

Botrányt okozott az Európai Parlamentben Tadeusz Rydzyk, a lengyel katolikus Radio Maryja alapítója, idegenszívűséggel vádolva meg a hivatalban lévő lengyel kormányt - jelentette csütörtökön az APA osztrák hírügynökség.

Egy szemináriumon felszólalva a redemptorista atya azt mondta a varsói kormányról, hogy "nem úgy szeretnek, mint a lengyelek, a szívük sem lengyel." Kirohanása ellen még az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) frakciójának alelnöke, Timothy Kirkhope is tiltakozott, holott a sokat bírált lengyel papot az ő frakciójának egyik tagja hívta meg a tanácskozásra. Rydzyk "totalitarizmussal" vádolta a lengyel kormányt, amiért nem adott pénzügyi támogatást egyik alapítványának ahhoz, hogy hőforrások után kutasson a saját területén. "A lengyeleknek az a tragédiájuk, hogy 1939 óta nem lengyelek kormányozzák őket" - magyarázta, egyúttal "igazi" és "ál" lengyelekre osztva fel országa lakosságát.

A jelenlegi kormányt pedig egy sorba helyezte a náci megszállókkal és az egykori kommunista rendszerrel. A vitatott lelkészt az ECR-frakcióhoz tartozó lengyel jobboldali párt, a Jog és Igazságosság (PiS) egyik EP-képviselője hívta meg. A frakció legnagyobb részét adó brit konzervatív képviselők láthatóan nem lelkesedtek Rydzyk látogatásáért. "Képtelenség, hogy az Európai Parlament legyen az a hely, amely szószéket biztosít az idegengyűlölő és homofób nézeteket valló embereknek" - érvelt Kirkhope a PAP lengyel hírügynökség tudósítása szerint. A jelenlegi lengyel kormánykoalíció pártjai, a Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt (PSL) az ECR-frakcióhoz intézett levelükben sajnálatosnak és szégyenletesnek minősítették Rydzyk szereplését.

A Radio Maryja, Rydzyk legismertebb vállakozása egymillió rendszeres hallgatóval dicsekedhet Lengyelországban. Az adó újra és újra heves vitákat vált ki egyebek közt nacionalista és antiszemita műsorai miatt. A választásokon a PiS-t támogató rádiót a Vatikán többször is hiába kérte, hogy hagyjon fel a politikai kiállással.

Olvasóink írták

  • 2. Star-Spangled 2011. június 24. 00:25
    „Le a hazaarulo lengyel kormannyal!”
  • 1. háté 2011. június 24. 00:18
    „Jól van atya, így kel kiállni a népért!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az EP elsöprő többséggel támogatta a Braille-írással ellátott csomagolásokról szóló indítványt

Az Európai Parlament 447 képviselője támogatta Kósa Ádám fideszes EP-képviselő és négy… Tovább olvasom