Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Biztonságiaknak öltözve gyilkoltak a merénylők

Legkevesebb négy halottja és négy sebesültje van egy tunéziai merényletnek, amelyet a biztonsági erők egyenruhájába öltözött iszlamista szélsőségesek követtek el.
A támadás az ország nyugati részén, az Algériával közös határvonal közelében történt a vasárnapra virradó éjjel. A jelentések szerint a Dzsendúba városa melletti autóúton fegyveresek rálőttek egy arra hajtó gépkocsira, megölve egy börtöntisztet és egy civilt, s megsebesítve két további embert. Amikor a nemzeti gárda egyik járőrkocsija erősítésként a helyszínre érkezett, a szélsőségesek újból tüzet nyitottak. Ebben a támadásban két biztonsági vesztette életét, és kettő megsebesült. A terroristáknak sikerült az áldozatoktól elrabolt fegyverekkel és egyik járművükkel elmenekülniük.

A TAP állami hírügynökségben közölt hírből nem derült ki, hogy a fegyveresek melyik szervezethez tartoznak. Tunéziában - amelyet az arab tavaszban érintett országok közül a nemzetközi közösség leginkább méltat a politikai reformfolyamatban elért vívmányai miatt - rendszeresek az összecsapások a biztonsági erők és az Anszár es-Saría nevű dzsihadista szervezet között. Az Anszár es-Saríát - amelynek vezetői az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet Észak-Afrikában működő ágának (AQMI) tettek hűségfogadalmat - a hatóságok terroristacsoportnak nyilvánították és betiltották.

Az országban aktív iszlamista milíciák, amelyek vezetőit a forradalom előtti rezsim gyakran bebörtönözte, az országot irányító ügyvivő kormányt jelentős kihívások elé állítják. Február elején a biztonsági erők Tunisztól északra egy razziában megöltek hét szélsőségest, akiknél robbanószerkezettel felszerelt mellényeket és egyéb pokolgépeket találtak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tánccal és energikus aerobikkal állták útát a tüntetőknek

Kína-ellenes vietnami nacionalista tüntetők szokatlan akadályokkal találkoztak vasárnap Hanoi… Tovább olvasom