Kisalföld logö

2017. 09. 27. szerda - Adalbert 12°C | 22°C Még több cikk.

Bíróság elé állítanak két amerikai turistát Észak-Koreában

A turistáknak államellenes tevékenység miatt kell bíróság elé állniuk.
Államellenes tevékenységért bíróság elé állítanak két amerikai turistát Észak-Koreában - jelentette az ázsiai ország hivatalos hírügynöksége, a KCNA hétfőn.

Jeffrey Fowle-t és Matthew Millert még áprilisban vették őrizetbe. A KCNA közlése szerint "bizonyítékok és a gyanúsítottak vallomásai is igazolták azt a gyanút, hogy ellenséges cselekedeteket követtek el".

A jelentésből nem derül ki, mikor kezdődik a bírósági eljárás.

A 24 éves Miller phenjani sajtóértesülések szerint menedékjogot kért Észak-Koreában, miután turistaként megérkezett oda. Az 56 éves Fowle szállodai szobájában egy Bibliát találtak, miután távozott, majd az is kiderült, hogy a vízuma nincs teljesen rendben.

A észak-koreai hatóságok őrizetében van egy harmadik amerikai, Kenneth Bae misszionárius is. Őt még tavalyelőtt tartóztatták le, és tavaly 15 év kényszermunkára ítéltek azzal a váddal, hogy a phenjani rezsim megbuktatásán munkálkodott.

Az Egyesült Államok májusban óva intette állampolgárait attól, hogy Észak-Koreába utazzanak, arra hivatkozva, hogy ezzel kiteszik magukat az önkényes letartóztatás veszélyének.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Műtét közben lőttek le egy beteget Venezuelában

A férfit éppen lőtt sebekkel műtötték, amikor az ismeretlen fegyveresek berontottak a műtőbe. A… Tovább olvasom