Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Betiltják a mágikus gombákat Hollandiában

A holland kormány pénteken úgy döntött, hogy beterjeszt a holland parlament elé egy törvénytervezetet, amely betiltja az úgynevezett mágikus gombákat. A törvényt állítólag a képviselők nagy többsége támogatja, igy aligha lesz akadálya a tilalomnak.
Az úgynevezett mágikus vagy varázsgombákról azóta vitatkoznak, hogy megnőtt a fogyasztásukkal kapcsolatos balesetek száma. Egy évvel ezelőtt egy tizenhét éves francia lány amszterdami iskolai kirándulása során kipróbálta az ott legálisan megvehető mágikus gombák egyikét, majd kiugrott szállodai szobájának emeleti ablakából, és szörnyethalt.

Nyaranta több mint egymillió turista látogatja meg Amszterdamot, sokan közülük a nevezetes látványosságok és a szokásos bevásárlás mellett felkeresik a könnyűdrogoknak nevezett kábítószereket legálisan árusító helyeket, az úgynevezett coffee shopokat, illetve a mágikus gombákat árusító üzleteket. A tizenhét éves turista lány halála nem az első tragédiával végződő eset volt, a kereskedők és a termesztők azonban tagadják, hogy a gombák miatt történtek ezek.

Szerintük ártalmatlanok ezek a természetes eredetű, hallucinogén hatást kiváltó gombák, és csak nagyon túlzott mértékű fogyasztásuk lehet káros. Holland szakemberek szerint a varázsgombák különösen veszélyesek lehetnek más drogokkal keverve, de akár alkohollal együtt is. Különösen azoknál, akik valamilyen mentális betegségben szenvednek. Ilyen esetek végződhetnek öngyilkossággal. Az engedékeny drogpolitikát folytató Hollandiát már sokszor érte bírálat.

Korábban például Belgium miniszterelnöke felháborodottan támadta a holland drogpolitikát, mivel Maastrichtban olyan helyeken létesítettek coffee shopokat, amelyek túl közel vannak a belga határhoz, ráadásul iskolai negyedekhez. A hollandok ezért a shopokban a vendégektől ujjlenyomatot és biometrikus adatokat rögzítenek, hogy kizárják a 18 év alatti fogyasztókat.

Olvasóink írták

  • 4. mariska néni 2008. április 28. 23:15
    „Tricse te azt se tudod hogy miről beszélsz!!!!”
  • 3. tricse 2008. április 27. 18:47
    „nem értem,nem értem

    hogy a fenébe lehet egy alkeszt összehasonlítani egy könnyűdrogossal

    az alkesz szint drogoséknál már a heroinfüggő kategória--na most nézzük a károkat!

    mondjuk egy középkategóriás drogos saját bevallása szerint bárkit meglopna,kihasználna,tönkretenne hogy megszerezze az adagját----az alkesznek elég a szintentartáshoz egy kanna bor ami kijön a rokkantnyugdíjból ugye:)”
  • 2. számoljunk 2008. április 27. 09:31
    „Akkor számoljuk össze, hogy eddig hány ember halt meg alkohol befolyása alatt és miatt. Ezeket a vessük össze annak a számával ahányan az illegális könnyűdrogok miatt haltak meg.
    Csőlátású emberek nagyon meglepődnének ha UTÁNNANÉZNÉNEK.”
  • 1. tricse 2008. április 26. 21:34
    „na tessék okoskáim---már ott is rájöttek hogy a drogliberalizáció zsákutca!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halottak és sok sebesült a chicagói szerencsétlenségben

Belerohant egy hatalmas tréler az egyik chicagói vasútállomás zsúfolt autóbuszvárójába a legnagyobb… Tovább olvasom