Kisalföld logö

2018. 10. 24. szerda - Salamon 9°C | 14°C Még több cikk.

Betegség miatt nem sétálhat az űrben

El kellett halasztani szombaton a nemzetközi Űrállomáson az európai, Columbus nevű laboratórium összeszerelését, miután az egyik űrhajós beteg lett. A német asztronauta állapotáról a NASA vasárnap csak annyit közölt, hogy a férfi nincs életveszélyben. Egyes feltételezések szerint az űrhajósnak a hangja mehetett el.
Mivel nem tudott beszélni, nem engedélyezték számára a labor összeszereléséhez szükséges űrsétát. A hivatalos közlések szerint az űrhajós azóta már jól van.Az Földünk felett mintegy 400 kilométeres magasságban keringő Nemzetközi Űrállomáshoz dokkolt amerikai Atlantis űrsikló két asztronautája szombaton hajtott volna végre űrsétát, hogy összeszerelje az Európai Űrügynökség (ESA) Columbus nevű laboratóriumát.

A munkát azonban hétfőre kellett halasztani, miután az űrhajósok egyike, a német Hans Schlegel megbetegedett. Az 55 éves férfi egyébként korábban már kétszer is járt az űrben, az Atlantis indításakor pedig semmi jele nem volt annak, hogy rosszul lett volna. Az AFP francia hírügynökség szerint az első űrsétán az amerikai Stanley Love helyettesítette a német űrhajóst. Hans Schlegel állapota az Európai Űrügynökség szóvívője, Markus Bauer szerint időközben javult, A hivatalos közlemény alapján a német űrhajós már jól van és várhatóan a követező űrsétán már részt vehet.

A halasztás miatt az Atlantis eredetileg 11 napos küldetését egy nappal meghosszabbították. Így az űrsikló 7 asztronautával a fedélzetén várhatóan február 19-én tér majd vissza a Földre. Az Űrbázisra szállított európai fejlesztésű Columbus laboratóriumot az előzetes tervek alapján már 1992-ben fel akarták juttatni az űrbe. Vagyis pontosan 500 évvel azután, hogy így a híres névadó, Kolumbusz Kristóf felfedezte Amerikát.

A 2 milliárd dollár értékű, 10 tonnás laboratóriumot biotechnológiai és gyógyszerészeti kísérletekre használják majd mikro-gravitációs körülmények közt. Fejlesztésében főként Németország, Olaszország és Franciaország vett részt. A Columbus eddig az egyetlen olyan modul a Nemzetközi Űrbázison, amelyet nem az Egyesült Államok vagy Oroszország készített.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Internetes csalók buktak le Spanyolországban

Egy internetes banda 76 tagját vette őrizetbe vasárnap a spanyol rendőrség. A gyanú szerint legalább… Tovább olvasom