Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Berlusconi nem akar újra miniszterelnök lenni

Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő nem kíván többé visszatérni a kabinet élére - ezt a kijelentést emelte ki az olasz sajtó abból az interjúból, amely a Libero című olasz napilap keddi számában jelent meg.
Berlusconi, akinek kedden kezdődött meg újabb pere adócsalási és pénzügyi mérleghamisítási ügyben, az interjú szerint kijelentette, hogy nem lesz többé miniszterelnök, sőt, a köztársasági elnöki címre sem pályázik.

Ez utóbbira ellenben lenne egy jelöltje: Gianni Letta, üzlettársa és korábbi kabinetfőnök-helyettese, aki az idén tavasszal már megpróbálkozott azzal, hogy bejusson a Quirinale palotába, de a második fordulóban kiesett. A jobboldali kormánykoalíció lehetséges miniszterelnökéről azonban nem nyilatkozott, bár utalt arra, hogy erre a tisztségre is "megvan a megfelelő ember".

Ami a jelenlegi kormányt illeti, Berlusconi úgy vélekedett, hogy Proditól, aki "csak saját hatalmi hálóját akarja minél jobban kiterjeszteni", mindenki meg akar szabadulni a baloldalon, csak éppen nem tudnak megegyezni abban, hogy "ki mérje rá a halálos csapást". Egyúttal bírálta az ellenzéket is, mert szerinte a jobboldali képviselők is "túlságosan saját bársonyszékükkel vannak elfoglalva". A volt kormányfő jelenleg könyvet ír, amelynek munkacíme: A szabadság kálváriája.

Paolo Bonaiuti, Berlusconi szóvivője szerint a politikus semmilyen nyilatkozatot nem adott a Liberónak. A főleg az észak-olasz tartományokban népszerű lap általában jobbközép irányzatúnak mondható, rendszeresen írnak bele Berlusconi Forza Italia pártjának képviselői, de a tavaszi választások idején gyakran szembehelyezkedett az akkori kormánykoalícióval, és a baloldali Massimo D,Alema, a jelenlegi külügyminiszter köztársasági elnökjelöltségét támogatta.

A kedden kezdődött perben, amelyben Berlusconi, egykori brit ügyvédje, David Mills, Tessa Jowell brit kulturális miniszter volt férje és további 12 ember került a vádlottak padjára, azt róják fel a médiacézárnak, hogy 1997-ben amerikai mozifilmek tv-sugárzási jogait vásárolta meg két off-shore cége számára, amelyek aztán olyan alacsony áron adták el a Mediaset-birodalomnak, hogy kikerüljék az olasz adókat. Berlusconit azzal is vádolják, hogy 600 ezer dollárt fizetett Mills-nek az ügyben korábban tett hamis tanúvallomásáért. A tárgyalást néhány perc után november 27-ig elnapolták.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amerikai variációk az iraki helyzet javítására

Három variációt dolgozott ki egy Pentagon-bizottság az iraki helyzet javítására - írta a The… Tovább olvasom