Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Belgrádban megvan a lefejezett férfi teste

Szerbia - Szombaton Belgrádban megtalálták annak a férfinak a testét, akinek levágott fejére még csütörtökön bukkantak a szerb fővárosban.
A tetemet egy parkban, az Állatorvosi Egyetem közelében fedezték föl a rendőrök. A maradványok közelében két bozótvágó kés is volt. A hatóság szerint valószínűleg azokkal követték el a gyilkosságot.

A rendőrök szerint a karokon és lábakon kötözés nyomai találhatóak. Emellett azt is közölték, hogy a tetem egyik lábán égésnyomok vannak. A gyanú szerint a gyilkosok megpróbálták fölgyújtani a holttestet, de ez nem sikerült nekik.

A hatóság egyébként korábban négy gyanúsítottat is letartóztatott, akinek köze lehet a bűntényhez. Az ügyészség azt ígérte, hogy gyorsan megoldják az ügyet.

A szerb rendőrség pénteken állapította meg, kinek a levágott fejét találták meg Belgrád egyik sugárútján csütörtökön. A Blic című napilap szombati számában azt írja, hogy egy nyugat-szerbiai kisvárosból, a bosnyák határhoz közeli Mali Zvornikból származik a 27 éves áldozat. Szmail Tarics nem ismeretlen a hatóságok előtt, hiszen rablásért, erőszakos cselekményekért és drogkereskedelemért már ült börtönben. Tarics személyazonosságát DNS-elemzéssel, és a rendőrségi adattár segítségével állapították meg. A hatóság egyelőre nem tudja, miért gyilkolták meg a fiatalembert.

Az sem biztos egyelőre, hogy Belgrádban vagy pedig szülővárosában gyilkolták-e meg Taricsot. A fejen egyébként kínzások nyomait fedezte fel a törvényszéki orvosszakértő. A rendőrség jelenleg a férfi ismerősi körét, alvilági kapcsolatait vizsgálja. Nem zárható ki ugyanis, hogy bandaháború áldozata lett. Elképzelhető, hogy az egyik rivális csoport így üzent a másiknak, de lehetséges, hogy személyes indítékai voltak a gyilkosságnak - olvasható a napilapban. A férfit egyébként legutóbb a hét elején látták élve egy Mali Zvornik-i kávézóban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Merkel csúcsot szervezne a kaukázusi konfliktus után

Grúzia, Oroszország - Grúzia szomszédait hívná csúcstalálkozóra a német kancellár. Erről Angela… Tovább olvasom