Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 21°C Még több cikk.

Az USA új elnöke: Barack Obama

Magyar idő szerint kedden, néhány perccel 18 óra után Barack Obama elmondta az amerikai elnökök szokásos esküjét ("Ünnepélyesen esküszöm, hogy az Egyesült Államok elnökének feladatát híven elvégzem és a legjobb képességeim szerint megtartom, megóvom és megvédem az Egyesült Államok alkotmányát. Isten engem úgy segéljen!"), és ezzel ő lett az Államok 44. és egyben első, nem fehér elnöke.

A ceremóniát kétmillióan figyelték a Kapitólium környékén, a mínusz 3 Celsius fokos, csípős hideg ellenére. A dísztribünön ott volt George W. Bush leköszönő államfő, valamint három korábbi amerikai elnök: George W. H. Bush, Jimmy Carter és Bill Clinton is. Először a 61 éves Joe Biden tette le az alelnöki esküt, ő egyébként az első katolikus alelnöke az Egyesült Államoknak).

Ezután a láthatóan zavarban lévő, 47 éves Barack Obama mondta el az eskü szövegét, arra a Bibliára téve bal kezét, amelyre annak idején Abraham Lincoln, a rabszolgafelszabadító elnök is esküt tett. Az ünnepségen az amerikai himnuszt Aretha Franklin, a legendás soul-énekesnő énekelte.

Az eskütételek után Barack Obama elmondta első elnöki beszédét, amelyben azt hangsúlyozta, hogy Amerika azért tudott mindig sikeresen túljutni bármilyen nehézségen, mert az emberek bíztak magukban és egymásban. "Erre ma nagyon is szükség lesz, a jelenlegi nehéz helyzetben. Nem lesz könnyű vagy gyors a felülkerekedés, de le fogjuk győzni a válságot" - mondta Obama. Szenvedélyesen érvelt az "alapító atyák" eredeti szándéka mellett, mely szerint "minden ember egyenlő és egyenlő joga van a boldoguláshoz". Majd kinyilvánította, hogy "most ismét össze kell fognunk, hogy ismét fölépítsük Amerikát, minden korábbinál virágzóbbá tegyük. Mindezt képesek vagyunk megtenni és meg is fogjuk tenni!" - mondta az új elnök.

A világról szólva kiemelte: minden néppel össze kell fogni, hogy együtt győzzenek olyan, az egész emberiséget fenyegető veszélyek fölött, mint a klímaváltozás. "Minden ügyben azt kell keresni, ami összeköt minket, nem azt, ami elválaszthat" - hangsúlyozta Barack Obama.

Huszonegy perces beszédét tomboló lelkesedéssel fogadta a hatalmas tömeg. A beszéd után az új elnök és családja körülbelül 200 díszvendégnek fogadást ad a Kapitólium épületében, majd a Fehér Házhoz vonulnak. Aztán este és egész éjjel tartó bálozás következik egész Washingtonban. Szerdán pedig Barack Obama megkezdi első munkanapját az Ovális Irodában.


Koárbban:

Óriási CNN akció

Magyar idő szerint este hat óra előtt nem sokkal iktatják be hivatalába Barack Obamát a washingtoni Capitolium nyugati szárnyánál felállított színpadon. Az amerikai fővárosban eddig nem tapasztalt biztonsági intézkedésekkel készülnek az eseményre, amelyre csaknem kétmillió embert várnak.

Azt kéri a CNN nézőitől és olvasóitól, vegyenek részt a "történelem legfényképezett eseményén" és készítsenek fotókat abban a pillanatban, amikor az Egyesült Államok 44. elnökét beiktatják.

A CNN azt kéri, hogy mindenki lehetősége szerint három fényképet készítsen a pillanatról - egy totált nagylátószöggel, egy közelit és egy egészalakosat, ezeket a képeket pedig emailben küldjék el egy külön e-mail címre. A beküldött fényképeket a Microsoft Photosynth programjával dolgozzák fel, így hoznak majd létre számos kétdimenziós fotóból egy bejárható háromdimenziós környezetet, amelyet később meg is lehet nézni a cnn.com/themoment címen - a beküldött fényképeket pedig a Photosynth oldalán archiválják.



Eközben a "Google műholdjaként" elhíresült GeoEye-1 681 kilométer magasról fókuszál majd Barack Obama beiktatására, ilyen magasan lesz ugyanis délután 4 óra 19 perckor Washingon felett. A műholdfelvétel a GeoEye saját kezdeményezése volt, nem kérelmezte ezt tőlük sem a Google, sem pedig az amerikai kormány.

A GeoEye sajtóképviselője azt nyilatkozta, a beiktatásról készült képeket számos hírügynökség kérelmezte már, úgyhogy ha az időjárás is úgy akarja, a képet elkészülte után három órával már el is juttatják a hírügynökségekhez és a bloggerekhez egyaránt.

Előzetes

Kedd reggel a beiktatandó elnök és felesége, Michelle Obama a First Lady-vel, Laura Bush-sal találkoznak a Fehér Házban, majd a leendő alelnökkel, Joe Biden-nel és annak feleségével együtt mennek a Capitolium épületéhez. Először Biden teszi le a beiktatási esküt, majd Barack Obama. Ezután az új elnök beszédet intéz az amerikai néphez.

Keressük az ismerősöket!

Magyar idő szerint este hat óra előtt iktatják be hivatalába Barack Obamát a washingtoni Capitolium nyugati szárnyánál felállított színpadon. Az amerikai fővárosban eddig nem tapasztalt biztonsági intézkedésekkel készülnek az eseményre, amelyre csaknem kétmillió embert várnak. KERESSÜK AZ ISMERŐSÖKET!
 
A Kisalföld szívesen írna illetve készítene interjút azokkal, akik ezen az eseményen részt vesznek. Ha tudsz valakiről, aki ott van (s szívesen beszélne a jeles eseményről) kérjük, jelezze Fábián Gyurinak e-mailben: fabian.gyorgy@kisalfold.hu

A beszéd után Obama és Biden az amerikai Kongresszus és az új elnök kabinetjének tagjaival ebédelnek, majd elindul a menet a Pennsylvania Sugárúton egészen a Fehér Házig, ahol az elnöki házaspár lányaikkal, Maliával és Sashával elfoglalják új otthonukat. A beiktatási ünnepségen ott lesz George Bush is, és Dick Cheney alelnök is. A legfrissebb híradások szerint a 67 éves Cheney tolószékben ül majd az új elnök beiktatásán, miután orvosai közlése szerint "meghúzódott egyik izma, miközben dobozokat pakolt a költözéskor a Fehér Házban." Az amerikai titkosszolgálat eddig sosem látott biztonsági intézkedéseket vezetett be Washingtonban: lezárták a főbb hidakat és útvonalakat és a beiktatás három négyzetkilométeres területét csaknem hermetikusan lezárták.

Katonai és rendőrségi helikopterek pásztázzák majd a légteret és mesterlövészek lesznek a kormányzati épületeken. A Potomac folyón pedig csónakokban ülnek majd a rendőrség tagjai. A katonaság 12 ezer 500 tagja, a washingtoni rendőrség közül pedig több ezren ügyelnek a biztonságra Washingtonban.

Beiktatás - live streaming.

Olvasóink írták

  • 19. info2009* 2009. január 22. 21:45
    „http://sovereignsentience.blogspot.com/2008/12/secret-covenant.html”
  • 18. buggyant 2009. január 22. 21:24
    „elemér, vigyázzatok az obamátokra hadd mutassa meg mit tud, hadd rázza gatyába már azt a hazug országot, félő hogy soksok embernek majd csípi a szemét és útjában lesz.”
  • 17. elemér 2009. január 22. 08:02
    „Bush és Cheney az olajipar érdekeit képviselték. Energia tervet Cheney ugy készitette, hogy meghivta az olajosokat. Mikor kérdezték töle hogy adja meg kik voltak nála az irodában, azt válaszolta hogy az titok és senkinek semmi köze hozzá. Olajárak mentek az égig. Iraki háboru mögött is ö volt a lángész, és az ö cége Haliburton profitált és sikkasztott a legtöbbet ott. Obama változtat hogy az olaj importol megszabaduljunk. Bin Ladent nem találták, de a Bush familia szoros kapcsolatban volt a családdal. Fényképek pedig eltüntek a házbol mikor elnök lett még az apja. Ez a 2 csavargó saját érdekeit a haza érdekei felé tette.”
  • 16. elemér 2009. január 22. 00:42
    „Bush kormánya volt egyik legzártab kormány az USA történelemben. Sajtót és riportereket megfélemlitették. Ma Obama kijelentette a sajtónak, hogy az ö kormánya a népet szolgálja és nyitott lessz. Olyan nincs hogy nem válaszolunk mert ez titok. Biró fogja azt eldönteni szükség esetén hogy mi a titok. Bush és társasága nem koperált a képviselökkel és a sajtóval, mert azt állitották hogy minden titok. Ezt nem mondta, de ez nekünk világos.

    Aki nekem dolgozik az pedig nem kap fizetésemelést, mert jelen gazdasági helyzetben ez nem kiérdemelt. Ajándékokat szintén nem fogadhat el, és nem lesz ez egy átjároház az üzletembereknek. Mi a népet szolgáljuk, akik minket választottak.

    Tudnillik a Bush kormány a multikat, hadipart és a tözsdét szolgálta. Ezt nem mondta de tudjuk. Aki nekem dolgozik az nem fogadhat el munkát évekig azoktol akiket regulált. Szóval csak kis izesitö hogy kezdte a napját Obama.”
  • 15. elemér 2009. január 21. 22:39
    „Igen ez kellene, de ott nincs Obama. Ezt majd nekünk kell exportálni.”
  • 14. pmfc 2009. január 21. 20:45
    „és milyen lendületet adott amerikának teljesen fel van spanolva mindenki, hogy végre változás jön! Legalábbis nekem ez jött le azokból a videókból amit láttam.
    Magyarországnak is ez kellene már!”
  • 13. elemér 2009. január 21. 15:09
    „Na mi az amit Obama tud tenni ? Azt hogy idöt nem veszteget és Bush butaságait megszünteti és azt megváltoztaja már az elsö nap. Bush butaságai ideologia és gyakra vallásos dogmákon alapultak.”
  • 12. obama 2009. január 21. 13:21
    „mindenen fog valtoztatni csak ehez ido kell. turelem.”
  • 11. elemér 2009. január 21. 12:18
    „Azt mondja az ujság jelentkezz ha ott voltál és közvetits. Én nem voltam ott, felesleges. Voltak ott sokan és ezt megvitatják, meghallgatom, elolvasom, megnézem, megtalálom. Ismerek olyanokat akik ott voltak és nékem beszámolhatnak. Igy van ez Mo.-val is. Ha valami érdekel azt én megtalálom. Nem vesztegetem idöm és pénzem az odajárásal, vagy üresfejü helysziniek beszámolójával. Megkérdezem az ismerösöket hogy mi ujság ott. Egy hét után unalmas mondják és ennyi nékem elég is.”
  • 10. elemér 2009. január 21. 11:36
    „Tény hogy már évek óta költöznek multik Kinában adókedvezményekkel. Ha visszajönnek csak majd akkor kell adót fizetni. Erre azt mondják, akkor pedig nemjönnek vissza. Jóvan akkor csak maradjanak, de a cucc amit ideszálitanak nem jöhet adókedvezményekkel. Aztán mikor az adócsalásokat leállitják, akkor megvizsgálhatjuk hogy mire költjük az adót. Nem fegyverekre és háborura az biztos. Bush és pártja inkáb köcsön pénzböl háboruztak, minthogy a TB-t fizették volna. Alapvetö felfogásuk volt hogy old meg saját problémáidat. Reagan ugyanezt képviselte. Azt várjuk hogy Obama ezen változtasson.”
  • 9. elemér 2009. január 21. 10:31
    „Azt mondta Obama hogy változtat és ezt várja mindenki. Nekem azt tanácsolták hogy várjak még és tanuljam meg hogy mennek a dolgok itt mondta. Négy év az nem elég ide és fiatal vagyok. Én nem akarok itt tanulni, mert nincs mit. Én itt változtatni akarok. Obama a fönök, mint ahogy Bush is az volt. Bush a multikat és a bankokat támogatta. Obama a társadalmat támogatja. Nem mondhatják hogy globalizmust mindenekelött, mert az nem ugy müxik mint ahogy azt elképzelték. Multik és bankok fizessenek adót és a TB-t számlát ne a társadalomra passzolják. McCain azt fujta hogy az USA-ban fizetik a legmagasab adót a cégek. Ez hazugság, mert itt fizetik a legalacsonyabat a nyugati világban. Itt volt a legtöbb kibuvó nekik és a gazdagoknak. Azt várják hogy Obama balancirozza a költségeket. Több adót a gazdagoktol és multiktol és több juttatást a társadalomnak. Tapmmancs ez mutatja hogy te milyen tájékozatlan vagy.”
  • 8. Tapmancs 2009. január 21. 08:08
    „Tényleg nem értem miért vannak egyesek ettől annyira felpörögva. Mégis mit várnak? Ugyanazok a főnökei mint Bushnak.”
  • 7. magyar1 2009. január 20. 21:28
    „Szerintem Obamától többet várnak, mint amennyit valójában tud tenni. Én bírom, jó felnek tűnik. Színesíti egy picit a nemzetközi közéletet.”
  • 6. kikelet_ 2009. január 20. 18:26
    „ti most komolyan ennyire be vagytok erre az eseményre indulva???”
  • 5. dr73 2009. január 20. 18:14
    „CNN LIVE!”
  • 4. kmmk 2009. január 20. 18:05
    „A hivatalos oldalrol is lehet nezni: www.pic2009.com. Ehhez Windows-on Silverlight 2.0 kell, Linuxon Moonlight-ot kell telepiteni.”
  • 3. ecris 2009. január 20. 13:48
    „" Sanyikám két két sört meg egy obamát"

    Remélem Bush-nál csak jobb lesz. Ha nem védi tovább a kilincsorrúakat még szeretni is fogom.”
  • 2. Primax 2009. január 20. 10:56
    „Jó fejnek néz ki ez a Barack !”
  • 1. obama 2009. január 20. 09:25
    „ez lessza vilag legszebb napja ma pezsgot iszok,”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Barack Obama letette az elnöki esküt Washingtonban

Az ünnepséget körülbelül kétmillióan figyelik a washingtoni Kapitólium környékén, a mínusz 3 Celsius… Tovább olvasom